Élő Kolozsvári Rádió

Ma van a rádiózás világnapja

A rádiózás és ezzel egy időben az emberek médiafogyasztási szokásai rengeteget változtak az elmúlt években, számunkra továbbra is fontos a hiteles tájékoztatás. Na de milyen kihívások elé állították a különböző korok az egykori rádiósokat, műsorkészítőket? Fodor János történésszel beszélgettünk.

Ma van a rádiózás világnapja, 1946-ban az ENSZ ezen a napon határozott saját rádiójának létrehozásáról, de már korábban is volt kezdeményezés egységes műsorszórásra, Puskás Tivadar például 1893-ban létrehozta a telefonhírmondot, ezáltal egy mikrofonban olvasott hír a város több különböző pontján egyidejűleg volt hallható, telefonvezetékek közvetítésével.

A rádiózás rengeteg változott az elmúlt évtizedek során, a különböző korok pedig különböző kihívások elé állították a szerkesztőket, műsorkészítőket. De a fő cél mindig is a tájékoztatás volt.

Fodor János történésszel a ma reggeli Hangolóban arról beszélgettünk, hogy milyen jelentőséggel bírt a rádiózás a különböző korokban, hogyan használták háborús időkben, és milyen szerepe volt a hidegháború idején. Fodor János szerint a rádiózás egyik aranykorszaka az ’50-es–’60-as évek volt, beszélgetésünkben külön kitértünk a Szabad Európa Rádió jelentőségére.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2024 február 13, 13:10

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak