Élő Kolozsvári Rádió

A vallásszabadságot ünnepelte a Magyar Unitárius Egyház

A vallásszabadság kihirdetését ünnepelte szombaton a Magyar Unitárius Egyház.

Tordán 456 évvel ezelőtt, 1568. január 13-án, a modern Európában először iktatták törvénybe a lelkiismeret és a vallásgyakorlás szabadságát. A Magyar Unitárius Egyház Kolozsváron istentisztelettel emlékezett a történelmi jelentőségű határozat kihirdetésére.

A kórus hálaadó énekkel emlékezett a korát meghaladó törvényre, amely a modern Európában először foglalta határozatba a vallásgyakorlás szabadságát. Ennek kihirdetését az Erdélyben alapított unitárius egyház saját születésnapjának tekinti.

Amikor még Nyugat-Európában vallásháborúk dúltak, a magyarság megalkotta a legtoleránsabb kultusztörvényt: mindenki szabadon követheti azt a hitvallást, amely a legközelebb áll hozzá. Idén nagy változások lesznek a világban, továbbra is a szabadság védelme a tét és bár nem háború révén, de meg kell küzdeni érte – erről már Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke beszélt a megemlékezés során.

Az istentisztelet után koszorúzással zárták a megemlékezést. Az ünneplő közösség az egyházalapító püspök, Dávid Ferenc szobránál helyezte el koszorúit.

Birtalan Albert helyszíni összeállítása a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Szerkesztő: kristalybea, 2024 január 13, 16:40

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak