Élő Kolozsvári Rádió

Szórvány napi séta Zselyktől Nagybányán és Nagyenyeden át Szamosújvárig

A magyar szórvány napján a Hangolóban különböző szórványközösségek életébe, mindennapjaiba pillantottunk be, és a hétvégi Őszi könyvturira is készülődtünk.

Az elmúlt hónapokban több olyan jó pillanatban volt részünk, amikor kisebb és nagyobb szórványközösségek képviselőivel beszélgetve fontos dolgok kerültek szóba. Ezekből gyűjtöttünk össze ezúttal egy csokorra valót.

Zselyken volt egykor az első kollektívgazdaság Kolozs tartományban: 1950-ben alapították, és a településen óvoda is volt, amit a kollektív tartott fenn. A kirmec pedig napjainkban is élő hagyomány a Beszterce-Naszód megyei településen: a templomszentelés ünnepe, amelyet a február másodika utáni hétvégén tartanak. Az idei esemény előtt pár nappal Borsos Károly László nyugalmazott tanítót tárcsáztuk, vele beszélgetve pedig a falu múltjába és jelenébe is bebocsátást nyertünk. Szóba került a zselyki eredetmonda is, amelynek következtetése lehet – „mondják titokzatosan a zselykiek” –, hogy azért maradt meg a falu, mert a játékos kedvű óriás és a tündér mindig vigyázott rájuk.

Borsos Károly László nyugalmazott tanító Zselyken végezte az 1–8. osztályt, majd Székelyudvarhelyen a tanítóképzőt, és a Hargita megyében eltöltött évtized után került vissza Beszterce-Naszód megyébe, Bethlenben telepedett le.

Pintér Zsolt a nagybányai kihelyezett stúdiónkban. Fotó: S.T.

Szeptember elején Nagybányáról, a Főtér Fesztiválról közvetítettük műsorunkat. Ott beszélgettünk Pintér Zsolttal, aki sokáig főszervezője volt a fesztiválnak, egyike azoknak, akik közel 20 évvel ezelőtt szükségét érezték az ilyen formában is megvalósuló találkozásnak. Ugyanakkor régóta közel áll az RMDSZ-hez, egy ideje pedig a szövetség Máramarosi szervezetének elnökeként tevékenykedik.

A szamosújvári Téka Alapítvány 2000-ben a válaszúti Kallós Alapítvánnyal együtt indította el a mezőségi szórványoktatási programot. Ennek keretében vállalta egy szórványbentlakás létrehozását, működtetését, és a mezőségi magyar iskolaközpont felépítését. Szeptember 17-én adták át a Téka szórványkollégiumának új épületszárnyát, amelynek célja otthont nyújtani a Mezőség minden tájáról érkező bentlakók számára. A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum közvetlen szomszédságában felépült modern kollégium 100 bentlakót tud elszállásolni. Az építkezés 2020 őszén kezdődött, az új épületszárny azért vált szükségessé, hogy továbbra is minden jelentkezőt fogadni tudjanak. Sebők Tímea az ünnepség után beszélgetett a 30 éves Téka Alapítvány elnökével, Balázs-Bécsi Attilával.

Az új kollégiumszárny avatása Szamosújváron. Fotó: S.T.

Szőcs Ildikó. Kép forrása: Bethlen Gábor Kollégium/Facebook

A szórványban működő tanintézmények megtartását és az ott dolgozó pedagógusok megerősítését elsődleges feladatának tekinti Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége közép-erdélyi régiójának alelnöke. Azóta, hogy áprilisban megválasztották, gyakorlatilag Kolozs, Szilágy, Beszterce-Naszód, Hunyad, Szeben és Fehér megyei pedagógusokkal találkozik elég gyakran ebben a minőségében. Szőcs Ildikóval megbízatása elején Forrai Szerénke beszélgetett.

Brînzan-Antal Cristinától, az EMKISZ ügyvezető alelnökétől, a Szabédi László Emlékház vezetőjétől az Őszi Könyvturi – Magyar nyelv és szórvány napja programjáról érdeklődtünk. A november 19-i, vasárnapi eseményt közösen szervezi az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), annak ifjúsági szervezete (EMKISZ), valamint a Könyvturi csapata és az Ampelopsis Versszínház. A Vallásszabadság házába várják a közönséget, déli 12 órától például a szórvány témájában gondolkodhatnak együtt. Brînzan-Antal Cristina mutatja be azt a kutatást, amelynek során az erdélyi magyar szórvány településeken működő magyar házak, civil szervezetek, közösségek közművelődésre aktivizálható rétegét mérték fel.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 15, 12:28

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak