Élő Kolozsvári Rádió

Báthory Erzsébet szerepében ismét Covacinschi Yolanda

Tizenegy évvel az ősbemutató után ismét megidézik a középkor egyik nevezetes koncepciós perét a Kolozsvári Magyar Operában. Báthory Erzsébet megformálójával, Covacinschi Yolandával a Hangolóban beszélgettünk.

Laczkó Vass Róbert és Covacinschi Yolanda

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2012. július 13-án tartották a Báthory Erzsébet című musical-opera ősbemutatóját, majd Kolozsváron is, ahol az előadás több évadon át műsoron volt. A főszerepen hárman osztoztak ez idő alatt: Benedekffy Katalin mellett Barabás Zsuzsa és Covacinschi Yolanda.

Az október 26-i előadás előtt a nemrégiben Albert Annamária-díjjal kitüntetett Covacinschi Yolandát tárcsáztuk. Mint mondta, ez az előadás az egyik legcsodálatosabb, amiben részt vehetett pályája során, már a próbafolyamat idején nagyon megszerette. Ugyanakkor azért is kedves számára a produkció, mert az operához szükséges énektechnika mellett életének másik szerves részét, a jazz- és könnyűzene-éneklést is segítségül hívhatja. A társulat nevében szólva is megjegyezte: mindannyian nagyon élvezik az előadást, és a közönséget is szeretettel várják október 26-án, csütörtökön este fél 7-től az operába.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 26, 12:51

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak