Élő Kolozsvári Rádió

Jótékonysági koncert Márton Mátyásért

Példás összefogás eredménye az a jótékonysági koncert, amelyet a szászfenesi Márton Mátyás gyógyulásáért szerveznek a Szent Mihály-templomban.

Kollázs forrása: romkat.ro

A szászfenesi közösség a kolozsvári Szent Mihály Plébániával, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium és a Gheorghe Dima Zeneakadémia tanáraival és diákjaival együttműködésben szervez jótékonysági koncertet szombaton, október 21-én 17 órától a Szent Mihály-templomban, ahol főleg diákok énekelnek és játszanak.

Az est folyamán mintegy 80-an lépnek fel, közös céljuk pedig, hogy segítsék a szászfenesi plébániai közösség tagját, a hat éves Márton Mátyást, akit nyáron rosszindulatú daganatos betegséggel diagnosztizáltak. Azonnal megoperálták, majd kemoterápiás kezelést kezdtek, amelyet szeretnének külföldön folytatni. Adományaival bárki segíthet, minden hozzájárulás jól fog.

Szőcs Csaba szászfenesi plébánost a Hangolóból tárcsáztuk.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Aki adakozni szeretne, a plébánia bankszámláján keresztül is megteheti, jelezve, hogy Mátyás számára ajánlja fel az adott pénzösszeget – PAROHIA ROMANO-CATOLICĂ FLOREȘTI, RO27RNCB0106026604380001, Banca: BCR Sucursala Jud. Cluj., Donație pentru Mátyás.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 21, 10:44

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak