Élő Kolozsvári Rádió

„Ma már a hősöknek van humoruk, ironikusak, szemétládák” – Csányi Sándor színművész járt nálunk

Hűségről, megcsalásról beszélni kendőzetlenül vagy akár intim módon, úgy, hogy közben az embernek nem kell föltétlenül viccesnek lennie – ezek a szempontok is mozgatják Csányi Sándor egyszemélyes vígjátékait.

A Jászai Mari-díjas színművész – akit olyan filmekből ismerhetünk, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Poligamy vagy éppen az Örök tél – 2018-ban készítette el Hogyan értsük félre a nőket? című egyszemélyes produkcióját, amelyet a mai napig nagy népszerűség övez Magyarországon. Eddig 430 alkalommal játszotta az ország különböző tájain. Felkérésre született az egyszemélyes produkció második felvonása, amely ezekben a napokban, még a budapesti bemutató előtt először Erdélyben látható.

A turné első állomása Kolozsvár: szeptember 16-án, szombaton este 7 órától az Auditorium Maximumba várja az érdeklődőket, majd vasárnap Marosvásárhely, hétfőn Sepsiszentgyörgy és kedden Csíkszereda következik.

Csányi Sándort a mostani előadás mellett a művészi szakma egyéb vonatkozásairól, életének különböző időszakairól kérdeztük a Hangolóban.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 szeptember 15, 12:11

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”