Élő Kolozsvári Rádió

Először szerveznek Falumúzeumok éjszakáját

Elsőízben szerveznek Falumúzeumok éjszakáját szeptember 2-án. A rendezvény a Múzeumok éjszakája mintájára épül és a vidéki látnivalókat kívánja népszerűsíteni.

Elsősorban a vidéki múzeumok, emlékházak és kulturális örökségi helyszínek látogatását célozza meg a Falumúzeumok éjszkája, de templomok és erődítmények, vidéki várak és kastélyok, értékes vallásos műgyűjteménnyel rendelkező kolostorok illetve a nagyközönség számára is nyitott régészeti lelőhelyek bemutatása is cél. A szervezők a vidéki múzeumok és látnivalók fellendítését célozzák meg ezzel.

A noapteamuzeelor.org honlapon utána lehet nézni, hogy melyik megyéből mely intézmény csatlakozott a projekthez. Kolozs megyéből két múzeum: a csucsai Octavian Goga Emlékmúzeum valamint a sebesvári malommúzeum várja este a látogatókat. Utóbbit 2021-ben nyitották meg. A családi örökséget képező vízimalom generációkon át működött, aztán használaton kívül helyezték. Most a vidék néprajzi jellegzetességeit lehet a belső részben megtekinteni.

Beszterce-Naszód megye is csatlakozott a Falumúzeumok éjszakájához, főleg fatemplomok és az óradnai néprajzi-és bányászmúzeum révén. Óradnán a néprajzi és bányászati gyűjteményen kívül a különböző felekezetek templomait is vezetett sétán lehet majd megismerni. A szervezők nem titkolt célja a település román kori templomának népszerűsítése, amelyet vonzó kulturális célpontként hasznosítanának a jövőben.

Fehér megyében a Verespataki aranybányába lehet jelentkezni vezetett sétára délután 6 és este 10 között. Igazi időutazás lemenni a római kori tárnákba, ahol pontosan láthatjuk, hogy hogyan bányászták ott az aranyat 2000 évvel ezelőtt.

Ami Máramarost illeti, a vidék jellegzetes fatemplomai látogathatók a Falumúzeumok éjszkáján valamint néhány emlékház.

A rendezvényen a legtöbb helyszín ingyen látogatható, és többnyire késő délután-estébe nyúlóan várja a látogatókat.

Forrai Szerénke összefoglalója

Szerkesztő: kristalybea, 2023 augusztus 22, 15:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak