Élő Kolozsvári Rádió

A tettek mozdítják előre a közösséget

Átalakul a Pata Rádió, amelyet a Kolozsvár melletti Pataréten élő hátrányos helyzetű közösség számára indított az AltArt Alapítvány. 

A Norvég Alap támogatásával megvalósuló projekt most a végéhez közeledik, kétnapos rendezvény keretében számolnak be a megvalósításokról, illetve a közösség bevonásával tervezik újra, hogyan tud működni a továbbiakban a Pata Rádió.

Roma nap a Pata Rádiónál.

Pénteken, 11 órakor a Tranzit Házban Andrei Furnea Pateréten készített képeinek bemutatójával kezdődik a program, ugyancsak 11 órától Mi volt a Pata Rádió? címmel szerveznek beszélgetést, majd 13 órától Paterét vs. Jövő címmel tartanak vitát társadalmi igazságosság és igazságtalanság témában. 16 órától a Khetane közösségi központról, illetve a projekt jövőjéről lesz szó. 

A Khetane közösségi központ egy mozgó házként fog üzemelni, így az AltArt Alapítvány több helyszínre is el tudja vinni programjait. A központ felszerelésére és egy éves működési költségeinek biztosítására adománygyűjtő kampányt is indítottak, ennek részleteiről www.radiopata.ro oldalon olvashatnak. 

Koncert és divatbemutató a Pata Rádióhoz köthető Khetane fesztivál keretében.

A Pata Rádió projektjeit lezáró rendezvénysorozatban koncerteken is részt vehetünk, pénteken 18 órától előbb Nicu Împăratul koncertezik, majd Victor Plastic teszi a zenét a Tranzit házban. 

Egy Pataréttel kapcsolatos projekt nem érhet véget Kolozsváron, vallják a szervezők. Így szombaton 18 órától ott is koncerttel készülnek, Nicu Împăratul lép színpadra ismét, majd JAMARR-t hallgathatja meg a közönség. JAMARR egy tizenkét éves gyerek, akinek a YouTube-on több milliós nézettségű videói vannak, és aki Pataréten él családjával. A teljes program itt érhető el. 

Még láthatóbbá tették Pataréten élők mindennapjait a Pata Rádió köré szerveződő projektek által – mondta el rádiónknak Szakáts István, az AltArt Alapítvány elnöke, hozzátéve, hogy szerinte tettekre van szükség, nem szavakra, tettekre, amelyek bemozdítják a közösséget. 

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható meg.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Képek: Pata Rádió/Facebook 

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 6, 15:37

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak