Élő Kolozsvári Rádió

Készülnek az új bértáblák, országos bruttó átlagbért fog keresni egy kezdő pedagógus

Nyár közepére időzítették az új bértáblák elkészítési határidejét.

illusztráció: pexels

Marius Budăi munkaügyi miniszter hétfőn megkezdte az egyeztetéseket a tanügyi, majd az egészségügyi és a többi érintett szakszervezet képviselőivel az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről. Az erről szóló tárgyalásokat a szerdai kormányülésig kell lezárni ahhoz, hogy július 15-ére elkészülhessenek az új bértáblák – közölte vasárnap Dan Cărbunaru kormányszóvivő.

A hétfői tárgyalásokat követően a munkaügyi miniszter azt nyilatkozta: konstruktív volt a megbeszélésük a tanügyi szakszervezetekkel, és megállapodtak abban, hogy az általuk kért elvek alapján kezdjék el az új közalkalmazotti bérrácsok technikai átbeszélését. A tárcavezető szerint a hétfői találkozón a kormány képviselői elfogadták a szakszervezeteknek azt a kérését, hogy az új közalkalmazotti bértörvény szerint egy kezdő pedagógus fizetése ne legyen kisebb az országos bruttó átlagbérnél, és ennek megfelelően dolgozzák ki a tanügyi alkalmazottak bérrácsát – számolt be róla az Agerpres. Közlése szerint abban is megállapodtak a szakszervezetekkel, hogy a korábban bejelentett menetrendtől eltérően nem július 15-től, hanem már hétfőn elkezdjék a technikai jellegű tárgyalásokat a tanügyi alkalmazottak bérrácsáról. A menetrend módosítására a kormány hatalmazta fel a tárgyalásokon résztvevő minisztereket.

Az új bértáblák kialakításának gazdasági kihívásairól a Babes–Bolyai Tudományegyetem oktatóját, Dr. Rácz Béla Gergely közgazdászt kérdezte Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 május 31, 12:30

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak