Élő Kolozsvári Rádió

Pápalátogatásra készülődve – „a lelkem tárva-nyitva lesz”

Április 28. és 30. között Budapesten tartózkodik Ferenc pápa. Az esemény egyik legfontosabb mozzanata vasárnap a Kossuth téri szentmise, amely – romániai idő szerint – fél 11-kor kezdődik, több tízezer embert várnak ide.

Fotó: vaticanmedia

Ferenc pápa 2021-ben, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén ígérte meg a magyarországi híveknek, hogy hamarosan visszatér hozzájuk. Apostoli útja során a Szentatya ezúttal politikai és egyházi vezetőkkel találkozik, valamint szegényekkel, menekültekkel és fiatalokkal is.

„Krisztus a mi jövőnk” – ez a mottója a pápalátogatásnak, amelynek apropóján Erdélyből is utaznak zarándokok Magyarországra, köztük Kolozsvárról is. Egy egyetemista csoporttal indul útnak például Molnár Lehel piarista szerzetes, de mennek a Báthory líceumból is diákok, ugyanakkor a főegyházmegyei ifjúsági főlelkészség is szervez egy csoportot.

Ozsváth Judit egyetemi adjunktus, a hittan.ro munkatársa és Bodó Márta, a Vasárnap és a Keresztény Szó munkatársa volt a Hangoló vendége, akikkel a 2019-es csíksomlyói pápalátogatás is szóba került. Ozsváth Judit, aki maga is jelen lesz a pápalátogatáson, úgy fogalmazott: „Nagy szeretettel megyek, és éppen ez a karizmatikus ember mozgat meg, hogy ott legyek. Dolgozni is szeretnék, úgy érzem, ez egy olyan fontos történelmi pillanat, amit meg kell ragadnunk; sajtósként én is emberközelbe kell hogy hozzam őt, ide, Erdélybe is. Egy szentmise, ahol a Szentatyával együtt lehet imádkozni: a lelkem tárva-nyitva lesz.”

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 április 25, 15:41

Etichete:
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”