Élő Kolozsvári Rádió

„Jaj, úgy táncolnék veled én…” – Kolozs megyében is „sepert” a Pittyes2es és Gyufa

Félig vicces, félig komoly, de érzésünk szerint jó hangulatú beszélgetéssel ünnepeljük április elsejét, a bolondozás napját.

Vendégünk a kézdivásárhelyi Pittyes2es és Gyufa nevű humortársulat, Fesszeg büszke lakói és alapítói, akik nemrég Tordaszentlászlón jártak, ahogy ők mondják, „sepertek”; ez volt az első fellépésük Kolozs megyében. Februárban sikeresen abszolválták életük első hivatalos turnéját, ennek részeként Erdély négy városában léptek fel: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Székelykeresztúron.

Hogy hogy érezték magukat a különböző helyszíneken, milyen volt a közönség, s mire készülnek mostanság, azt a csapat három tagjától – Postolică Adriántól, Hengán Istvántól és Duduly Vendeltől – kérdeztük meg. Ugyanakkor szuperhős kutyusukról, Zokniról is szót ejtettünk, aki a fesszegi választásokon is indulhatna, bár nem hiányzik neki a cirkusz, de tény, hogy a Kézdivásárhely környéki medvék rettegnek tőle.

Április 2-án, vasárnap jelenik meg a legújabb videójuk, elsőként erről kérdeztük Pittyeséket. Összeállításunkban a csapat két népszerű dala, a Veled én („Jaj, úgy táncolnék veled én…) és a Mesélek anyósnak című szerzemény is felcsendül.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 április 1, 11:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak