Élő Kolozsvári Rádió

Félidőben Sántha Emőke projektje: nemsokára elkészül a daloskönyv, alakul már a babaöltöztető

Sántha Emőke kolléganőnk projektje félidőnél tart, a második szakaszban népviseleteket rajzol.

Járd ki, lábam, járd ki most
Nem parancsol senki most, csuhaja
Járd ki, lábam, lábujjhegyen
Mindjárt túl érünk a hegyen
Ajlalala…

Sántha Emőke 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját a népművészeti szakosztályban, ennek nyomán pedig egy három évre szóló alkotó folyamatba kezdett. Első évben, vagyis tavaly olvasni még nem tudó gyerekeknek készített daloskönyvet: lényegében lerajzolta a népdalokat, ahhoz hasonlóan, ahogyan korábban a Kis pacsirta című daloskönyvében tette. A Kis pacsirta 2015-ben jelent meg a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány támogatásával, CD-melléklettel, a népdalokat gyermekek énekelték fel. Elkészült a nyolc tájegység és egy falu 7-7 népdala – ez „kilóra” 489 rajzot jelent a fedőlappal együtt, és közben a népdalok kétharmadát rögzítették a Kallós Zoltán Népzeneiskola tanulóival, a csombordi tánccsoport énekeseivel, valamint válaszúti és szamosújvári gyerekekkel. A munka ezen része a moldvai, a gyimesi és a lapádi tájegységek dalainak felvételeivel folytatódik. A Kallós Népzeneiskolában már zajlanak a stúdiómunkálatok, az együttes munka eredményeként lát napvilágot a kötet, Sántha Emőke második daloskönyve, amely a tervek szerint online is elérhető lesz.

A projekt második szakaszában népviseleteket rajzol – olyan méretben, hogy a rajzokat próbababákra is fel lehessen tűzni. Ezt hívják babaöltöztetőnek, ilyen népviseletbe öltöztetett babákat Magyarországon például legutóbb a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején rajzoltak – szintén ilyen formában, hogy a baba kivágható és felöltöztethető.

Madár szállt az ágtetőre, most megyünk az esküvőre
A menyasszony szép virág, koszorúja gyöngyvirág
Az a boldog vőlegény, ki azt mondja, az enyém, áj ná ná…

Ebben a fázisban Emőke 16 tájegység viseletét tervezi megörökíteni egy kötetben, a magyar mellett szebeni szász, szebeni cigány, besztercei román és máramarosi viselet is bekerül a gyűjteménybe. Jó hír, hogy az első négyet már megrajzolta – ez is onnan kezdődik, hogy Moldva, Gyimes, illetve rajzolt már kászoni öltöztetőbabát is, a következő a gyergyói lesz. A projekt arra is alkalmat kínált, hogy elfeledettnek hitt tudását felelevenítse, ezzel párhuzamosan pedig – a miriszlói óvónővel közösen – a miriszlói viselet nyomába eredtek.

A projekt harmadik része lesz a gyöngyfűzés: egy kalotaszegi, egy lapádi és egy torockói pártát tervez készíteni, s elmondása szerint a torockói esetében lesz a nehezebb dolga. Az ugyanis vert csipkével készül , minimális benne a gyöngy vagy egyáltalán nincs, vert csipke viszont annál inkább. – Szóval meg kell tanulnom csipkét verni, amit már el is kezdtem, de hát elég nehéz mesterség… Ha az ember nem mondja magában a lépéseket, könnyű elvéteni, nem jön ki a minta, tehát nagyon aprólékos és nagyon lassan lehet vele haladni – magayrázta Sántha Emőke.

A teljes beszélgetés meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszégletőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 március 31, 12:53

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak