Élő Kolozsvári Rádió

Nőként, Nőkért – kedves szó és ajándék nőnapra a máltaisoktól

A közelgő nőnap alkalmából 100 hölgyet szeretne megajándékozni a Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári szervezete.

A Nőként, Nőkért elnevezésű kampányt immár ötödik alkalommal hirdették meg, és ezúttal is szívesen fogadják az adományokat mindazoktól, akik csatlakozni szeretnének. Tisztálkodási és kozmetikai termékekkel, fehérneművel és papírzsebkendővel egyaránt hozzá lehet járulni – „bármivel, amit egy nő használ, és természetes módon ott van a fürdőszobák polcain, a lényeg, hogy bontatlan és érvényes lejáratú termékek legyenek”.

A részletekről Andrásy Paula szociális munkás, a Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári szervezetének munkatársa nyilatkozott rádiónknak.

Riporter: Ferencz Zsolt

Az adományokat hétfőtől péntekig, naponta 9 és 16 óra között várják a Máltai Szeretetszolgálat főtitkárságán (Tompa Mihály/Nuferilor utca 1. szám, 2 emelet, 11-es kaputelefon), vagy pedig a kolozsvári fiókszervezet székhelyén (Ion Viteazul utca 1. szám). Március 7-e a határidő, de az azt követő napokban is be lehet vinni a hozzájárulásokat. Andrásy Paulát a 0770384986-os telefonszámon lehet elérni, Facebookon pedig itt követhető a máltaisok kolozsvári tevékenysége.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 március 4, 06:25

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak