Élő Kolozsvári Rádió

Brassói munkáslázadás: a mai napig nem állították elő a megtorló gépezet működtetőit

A brassói tehergépkocsigyári dolgozók 1987-es lázadása 2 évvel előzte meg az 1989-es rendszerváltozást.

Ennek során, november 15-én, egy vasárnap, amikor választást is tartott országszerte a Román Kommunista Párt, az akkor munkában lévő, hozzávetőleg 7000 dolgozóból 300 vonult utcára, köztük magyarok és szászok is voltak. Úticéljuk a párt akkori főhadiszállása volt, amelyet az egyre csökkenő béreik és nélkülöző életfeltételeik, illetve a rendszer képviselőinek megalázó bánásmódja miatt feldühödött munkások megrongáltak. A lázadást elfojtották, már a helyszínről elhurcoltak résztvevőket, és a megtorlásnak ez még csak a kezdeti fázisa volt, hiszen a különböző büntetések kihúzódtak az 1989-es forradalom kitöréséig. Az akkori megtorló gépezet működtetőit a mai napig nem állította elő az igazságszolgáltatás.

November 24-én került sor Brassóban egy nyilvános beszélgetésre az 1987-es kommunizmusellenes munkáslázadás magyar résztvevőivel. Az eseményre a Brassói Ifjúsági Tanács székhelyén került sor, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének kezdeményezésére. Résztvevők: Gergely Ibolya és Gergely Árpád egy négyfalusi házaspár, a magyar résztvevők közül a legidősebbek, Fazakas János és Gyerkó György ugyancsak négyfalusiak, huszonévesek voltak és a lázadás első soraiban vettek részt, Máté N. István brassói származású, ő is huszonévesként vett részt az eseményekben, a műhelyvezetője gesztusának köszönhetően nem volt része megtorlásban. Moderátor: Bartha Réka, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala államtitkárának kommunikációs tanácsadója.

A Tetőterasz különkiadása az alábbi lejátszók bármelyikére kattintva újrahallgatható.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 2, 09:26

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”