Élő Kolozsvári Rádió

Almási Kitti Erdélyben – gátakat áttörve egy stabil, pozitív önbecsülés felé

A Traccs elnevezésű előadássorozat részeként erdélyi olvasóival találkozik a napokban Almási Kitti magyarországi klinikai pszichológus.

Fotó: Dr. Almási Kitti/Facebook

Gyergyócsomafalva és Sepsiszentgyörgy után a szakember pénteken Marosvásárhelyen, szombaton Csíkszeredában, vasárnap pedig Székelyudvarhelyen lép fel. Kolozsváron november 7-én, hétfőn este 7 órától lehet vele találkozni a Diákművelődési Házban, a szakemberrel Székely Blanka újságíró beszélget.

Almási Kitti a Hangolóban kifejtette: az alapvető információkat, vagyis hogy egy adott estén mit szeretne átadni, természetesen előzetesen megfogalmazza magában, de soha nem gondolkodik egy konkrét témában, és hogy azt milyen történetekkel érzékeltetné.

Ez mindig a közönség reakcióin múlik: ha látom, hogy inkább vevők egy könnyedebb irányra, vagy arra, hogy egy mélyebb történetet mondjak, de ezt mindig lehet érzékelni… Ettől alakul ki, hogy sikerül összekapcsolódnunk egy-egy este során.

Almási Kitti szeretne minél több embert segíteni abban, hogy a kudarcokat inkább tanulásként éljék meg, többet lássanak és fogadjanak el önmagukból, és hogy pozitívabb legyen az önbecsülésük. Mint mondta, eddigi tapasztalatai szerint az emberek Erdélyben picit talán óvatosabbak, távolságtartóak a pszichológia témakörével: a pszichológus és a pszichológushoz járás továbbra is ahhoz kötődik, hogy valami nagy probléma van. Ezért aztán igyekezett rávilágítani az elmúlt napokban arra, mennyire lényeges, hogy az ember az önismeretével foglalkozzon, hogy hogyan tegye rendbe az énképét egy stabil önbecsülés kialakításához. Mint mondta, első körben át kell törni egy gátat az emberekben, hogy maga a téma vagy ez a szakma ne valamiféle betegséghez, problémához, gyengeséghez kapcsolódjon.

Az Almási Kittivel készített interjú – amelyben a Nyitott Akadémia keretében Pokorny Lia és Nagy Zsolt színművészekkel való beszélgetéséről is mesélt, valamint kötetei és mindennapi pszichológusi tapasztalatainak összefüggéseiről – visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Almási Kitti erdélyi találkozónak szervezője az Eventikum, a kolozsvári fellépésre itt lehet jegyeket vásárolni.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 4, 14:16

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”