Élő Kolozsvári Rádió

„Változtatni kell valamit, minden generáció valami újat kér”

Október 5-én van az oktatás világnapja, ami Romániában tanítási szünetet jelent az óvodásoknak, iskolásoknak és a pedagógusoknak is. Így adódott lehetőségünk iskolaidőben beszélgetni Molnár Zoltánnal, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanítójával.

„A legnagyobb kihívás, hogy az ember ezeknek a kisgyerekeknek közel kerüljön a lelkéhez, és megtalálja azt, hogy mire van valójában szükségük” – mondta el rádiónknak Molnár Zoltán pedagógus. „Az ember amikor úgy gondolja, hogy megtalálta az utat, hogy ezt jól csinálja, akkor mindig kiderül, hogy hát mégsem. Változtatni kell valamit, ez a generáció valami újat kér. Nekem kell óriásit változnom, változtatni kell a módszereimen, eszközeimen, megközelítésemen, tehát szinte mindenen. Ez mindig nagyon nagy kihívás” – tette hozzá.

Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum pedagógusával beszélgettünk arról is, hogy milyen továbbképzésekre van lehetőségük, mennyire ad szabad teret számukra a tanterv, és hogy miért válhat akadályozó tényezővé a rutin.

A kötelező tantárgyak mellett Molnár Zoltán fontosnak tartja, hogy a világra való nyitottságra nevelje diákjait, hogy a gyerekekben megmaradjon az érdeklődés, és a következő években megtalálják azt, ami a legközelebb áll hozzájuk.

„Ezen kívül pedig, hogy a gyerekek jól kell legyenek magukkal, mert ha jól vagyunk magunkkal, akkor könnyebb folytatni bármit.”

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 5, 16:56

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak