Élő Kolozsvári Rádió

„A közösség nagyon fontos, amikor növényekről, virágokról, szenvedélyről van szó”

Megnyílt a Fogoly utcai „másfajta virágvásár”, azaz a Strada Potaissa nevű rendezvény, ahol hétfőig várják a növénykedvelőket. A fesztivál első napján néztünk körül.

Az udvarfalvi Páll családban a virágtermesztés már több mint 18 éve elkezdődött. A Berni’s Garden kertészet névadója, Páll Bernadett ezen belül tavaly óta termeszt fűszer- és gyógynövényeket. Elmondása szerint ezekkel is ugyanúgy kell bánni, mint a virágokkal: sokat kell őket gondozni, öntözni, időnként visszavágni belőlük. Többek között bazsalikom, kakukkfű, tárkony, menta, oregano és majoránna várja a standjuknál ezúttal az érdeklődőket, meg persze sok növény. Bernadett egyik nagy kedvence a citromos kakukkfű – ezt több ételhez is hozzá lehet adni, az illata pedig páratlan: aki egyszer megillatozza, biztosan meg is fogja vásárolni.

Páll Bernadettet a virágfesztivál első napján, pénteken reggel tárcsáztuk a Hangolóból.

A vásár megnyitása után végigsétáltunk a Fogoly utcán, megnéztük a temérdek pozsgást, virágos növényt, és elidőztünk a Crearium és a Decoriss közös standjánál, ahol mini terráriumokat lehet beszerezni. Megtudtuk, hogy Alexandra és Alina a tavalyi fesztiválon találkozott, akkor született meg az együttműködés, és az ilyen találkozások teszik a virágvásárt igazi eseménnyé. Hangulatösszeállításunk alább meghallgatható.

Ferencz Zsolt, Sebők Tímea

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 11, 08:24

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”