Élő Kolozsvári Rádió

El kell dönteni, mekkora áldozatra vagyunk készek Ukrajnáért

Hogyan tudná a nyugat igazán hatékonyan szankcionálni az agresszort? Dr. Tálas Péterrel a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetőjével beszélgettünk.

Dr. Tálas Péter

Lesz vagy nem lesz a 2014 óta tartó, félig-meddig jegelt háborúnál nagyobb fegyveres konfliktus Ukrajnában? Hetek óta ez a kérdés tartotta lázban a világot, különös tekintettel rendkívüli horderejű folyományaira. Nos, hétfő estétől a kocka el van vetve. A szerencsétlen irányba. Mit hozhat ezek után a jövő? A budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetőjével, dr. Tálas Péterrel beszélgettünk.

„Mivel 2014 óta nem sikerült Oroszországnak megállítania Ukrajna nyugat felé való elmozdulását így úgy döntött az orosz vezetés és személyesen Putyin is, hogy ezt háborúval fogja megakadályozni. Ennek a felépítése, ennek az elkezdése zajlik most. Ugye egy nem hivatalos orosz-ukrán háború 2014 óta tart. Azóta, mióta Oroszország támogatja és irányítja a szeparatistákat. Tehát azt mondanám, hogy a mostani kérdés az, hogy hivatalosan is nyílt háborúvá eszkalálja-e a kelet-ukrajnai konfliktust. Az orosz lépések egyértelműen erre utalnak, még akkor is egyébként, ha Vlagyimir Putyin azt állítja, hogy az orosz haderő csak békét teremteni siet Ukrajnába.”

Dr. Tálas Péter szerint nincs egységes szankciópolitika, ami gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy Oroszország megvalósítsa apró lépéssekkel azt, amit szeretne. Ugyanakkor hozzátette:

„Hatékony és okos szankciókat csak az tud bevezetni, akinek komoly gazdasági kapcsolatai vannak a szankcionált országgal. Ebből a szempontból az Oroszországgal szembeni szankciók kulcsszereplője Európa. Ezen belül is napjainkban leginkább Hollandia, az Egyesült Királyság és Németország. (…) El kell dönteni, hogy tudunk-e áldozatokat vállalni az ukrán állammal való szolidaritás érdekében.”

  • Mennyire adekvát a nyugat lépései a helyzet kezelésére?
  • Hogyan lehetne leginkább a szankciókat érvényesíteni?
  • Mit nyom a latban Európa energetikai függősége?
  • Milyen ellenszankciókra lehet számítani Oroszország részéről?

A teljes interjú meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Riporter: Papp-Zakor András

A borítókép csak illusztráció, forrás: orosz védelmi minisztérium

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 23, 12:29

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”