Élő Kolozsvári Rádió

Járványhatások kamatostul

Több mint másfél éve, hogy meghatározza életünket az új típusú koronavírus, a SARS-COV-2-es névre keresztelt. Azóta meg is feledkeztünk róla, hogy azért kapta ez a vírus a 2-es jelzőt, mert volt egy hozzá hasonlatos, úgy 10 évvel ezelőtt.

Ápoló pihen néhány perc erejéig a bukaresti Sf. Pantelimon sürgősségi kórházban. Fotó: RO Vaccinare/Facebook

És annak a korábbinak tartozunk köszönettel azért, hogy hamar lett elérhető vakcina a jelenlegi fertőzés megelőzésére, a súlyos lefolyás elkerülésére: amit akkor kifejlesztettek, most csak adaptálni kellett az új vírusra. Köszönettel tartozunk, persze, az egészségügyi személyzetnek. Közülük sokan most, a negyedik járványhullám idején, ismét nap mint nap tetőtől talpig védőruhában dolgoznak, általában nem 8 órát. S ha már köszönet, akkor szóljon a tanároknak és tanítóknak is, diákjaikkal együtt, akik előzetes felkészítés nélkül álltak át az online tanításra-tanulásra, és ha kell, kitartanak még, bár már nagyon elegük van belőle.

A Sétatér legfrissebb adásában arról szeretnénk hangképet adni, hogy mi várható. A tartalomból:

– Rövidesen itt a negyedik hullám csúcsa – mondják a Babes–Bolyai Tudományegyetem kutatói, akik egy hónappal ezelőtt is viszonylag pontosan előre jelezték az október elején várható esetszámokat. A Covid-19 Romanian Economic Impact Monitor kutatói a járvány gazdaságra gyakorolt hatását vizsgálják, de rálátásuk van a járványügyi mutatók rövidtávú alakulására is: viszonylag pontosan előre tudják jelezni az esetszámok alakulását. A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatért és tudományos kutatásért felelős dékánhelyettesét, dr. Szász Leventét kérdezte Forrai Szerénke.

Fotó: védelmi minisztérium/Facebook

– Elkezdődött a BioNTech és a Pfizer által fejlesztett koronavírus elleni vakcina európai uniós engedélyeztetése az 5 és 11 év közötti gyerekeknek, a 12 éven felülieknek szóló készítmény piaci engedélyének kiterjesztésével. Amerikában a Moderna is kérte már az oltásának engedélyeztetését az 5 és 11 év közötti gyerekeknek.

– Jelentősen mutálódott a SARS-COV-2-es vírus, mire kialakult a delta variánsa, amely a mostani, negyedik járványhullámot okozza. Főleg ezért történhet meg, hogy a beoltottak is megfertőződnek, de jóval kisebb arányban – mondja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanára, dr. Imre Mihály professzor.

– Ami az iskolákat illeti: legtöbben a szemtől szembeni oktatás mellett tennék le a voksukat, mert a virtuális változat hatékonyságát nagyon alacsonynak tartják. Viszont az adott járványhelyzetben az iskolában nagy a fertőzés lehetősége. A gyerekek mit kell csináljanak, hogyan védekezzenek? Imre Mihály professzort kérdeztük erről, illetve a nyál alapú antigén tesztekről és a 12 év alatti gyerekek oltásáról is.

– A legújabb COVID-19 elleni gyógyszer, amelyről hallottunk, Európában engedélyeztetés alatt áll. Ez a molnupiravir. Erről is kérdezte a professzort temesvári munkatársunk, Bartha Csaba.

A Román Rádiótársaság egyértelműen az oltás mellett teszi le a voksát. Mi is arra biztatunk mindenkit: a műsorban megszólaló szakemberek és indoklásaik nyomán, aki még nem tette, kérje a vakcinát bármely oltóközpontban, és biztassa erre szeretteit. Ne az internetnek, ne a mindentudó szomszédnak higgyenek, hanem a szakembereknek. Mi az ő megalapozott véleményüket igyekszünk felhangosítani, önök elé tárni. S közben bízunk benne, hogy nem felejtik el a világjárvány elején tanult szabályokat sem: tartsanak biztonságos távolságot másoktól, kerüljék a zsúfolt helyeket. Ha ezt nem tehetik, akkor minden esetben hordjanak maszkot. Mossanak gyakran kezet vízzel és szappannal, szellőztessenek, és mindig tartsák be a hatályos járványügyi szabályokat, hogy ezáltal is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Szerkesztő: Rácz Éva

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 20, 16:42

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”