Élő Kolozsvári Rádió

Kipipálva a 21. is – Rákóczi Kingával vontuk meg Gurul a rádió élmény-mérlegét

El sem tudjuk képzelni, de óriási szeretettel gondolnak ránk, már-már a családtagjaik vagyunk – nyilatkozta Rákóczi Kinga, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa a hallgatóikkal való találkozások kapcsán.

Szeptember 18. és 26. között zajlott a Gurul a rádió elnevezésű kerékpáros akció, amelynek során a Marosvásárhelyi Rádió csapata Székelyföld különböző településeire látogatott el, egyebek mellett azzal a céllal, hogy hallgatóikkal találkozzanak.

Nem föltétlenül a fizikai fáradtság a jelentős, mert azt éjszaka ki lehet pihenni. De olyan mértékű szeretet és figyelem vett körül bennünket, amit egyszerűen nem lehet szavakkal kifejezni.

Rákóczi Kinga a személyes Facebook-oldalán is megosztotta a túrázás során felgyűlt élményeket, a második nap tapasztalatait például így öntötte szavakba: „Kőrispatakról indultunk és erdőn, vízen át vezetett az utunk Farkaslakára majd az éjszakai szálláshelyünkre Székelyszentlélekre. Farkaslakán a Tamási Áron évfordulós rendezvények már csak egy részén lehettünk jelen, ugyanis a kerékpáros körversenyekkel szöges ellentétben itt a találkozásokon van a hangsúly. A farkaslaki rendezvény annyira színes és hangulatos volt, olyan szeretettel vettek körül minket a rádió hallgatói, hogy csak nagyon későn hagytuk el Ágnes néni udvarát. Szentlélekre már sötétedés után érkeztünk. De a fogadtatás nem volt mindennapi. Az elmaradhatatlan welcome drink (ebben az esetben pálinka) mellé frissen sült szilváslepényt tálaltak. Mosolygós, jókedélyű házigazdák vártak bennünket. Igazán megéri kibújni a számítógép képernyője mögül és találkozni azokkal, akik esetenként munkatársaknak, családtagoknak tartanak. Az egyik hallgató elmondta, hogy hűséges munkatársa, a műhelyben (virtuálisan) Sármási Bocskai János.”

Egyébként a Kolozsvári Rádiót is megdicsérték Farkaslakán: valaki azt mondta, hogy a Mária Rádió és a Marosvásárhelyi Rádió mellett bennünket is rendszeresen hallgatnak, és nagyon szeretik a műsorainkat.

S hogy mi mindenről beszélgettünk még Rákóczi Kingával? Kiderül a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 27, 14:09

Etichete:
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”