Élő Kolozsvári Rádió

Görögország májusban indítaná a turizmusszezont

Görögországban az athéni kormány bejelentette, hogy májusban újraindítják a turisztikai szektort – adta hírul a Reuters hírügynökség. Az intézkedések viszont nagyban függnek a járványhelyzet további alakulásától.

A görög kormány bízik abban, hogy a turizmus újraindítása mellett az oltáskampánynak köszönhetően áprilisban már lehetővé válik a teraszok újranyitása is. Az országban a GDP 20 százalékát ugyanis a turizmus teszi ki, míg ötből egy személy turisztikai alkalmazott.

A kormány döntése szerint azok a turisták léphetnek be Görögországba, akik már átestek a koronavírus fertőzésen vagy már az emlékeztető vakcinával is beoltották őket, és a szervezetükben megtalálhatóak a COVID-19 ellen termelt antitestek. Ezek mellett a turistáknak az országba való belépéskor fel kell mutatniuk egy negatív koronavírus-tesztet is – jelentette be kedden a görög turisztikai miniszter.

Az országban március végétől tervezik újranyitni az iskolákat, illetve feloldani a kiskereskedelmi szektorban jelenleg érvényben lévő korlátozásokat.

A kormány ugyanakkor bejelentette, hogy miután befejeződik a veszélyeztetett kategóriába tartozó személyek oltása, Görögországban a vendéglátóipari alkalmazottak prioritást fognak élvezni a COVID-19 elleni oltások terén, illetve állandó tesztelési lehetőséget is biztosítanak majd számukra.

Az Európai Bizottság március 17-én tesz közzé az utazásokra, illetve a járványügyi korlátozások feloldására vonatkozó javaslatcsomagot, illetve az Európai Unión belüli vakcinaútlevéllel kapcsolatban is javaslatokat fogalmaznak meg.

Amennyiben bevezetik, a digitális dokumentum információt szolgáltathat a hatóságoknak arról, hogy tulajdonosa megkapta-e a koronavírus elleni vakcinákat, illetve arról, hogy átesett-e már a betegségen, valamint a dokumentum lehetővé teszi a COVID-19 tesztek eredményeinek nyilvántartást is.

Birtalan Albert összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 13, 11:22

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”