Élő Kolozsvári Rádió

KÖNYVLES: Remény az erőtlenségben

Ezúttal verseskötetet ajánlunk a Könyvlesben, amely többek között megmutatja, bizony a pedagógus is sebezhető és sokszor nehezen találja az utat álarcainak levetkőzésében.

Cseh Katalin Tanerőtlen című kötetében három versciklus található, az elsőben a pedagógusi lét nehézségeit, kétségeit mutatja meg, emellett másik két ciklus is helyet kap a könyvben. A Lila közérzet az élet különböző vetületeit, fény- illetve árnyoldalait tárja elénk: szerelem, elhidegülés, anyaság, hiányérzetek, kételyek, örömök. A harmadik, egyben utolsó versciklus a Csönd és Isten, amelyben a szerző a lélek útkereséseit kutatja. Bár igazán súlyos témákat is pedz a Tanerőtlen, mégsem szomorú ez az olvasmány, hiszen a könyv egészében rátalálunk a reményre, és ami még fontosabb, együttérzésre ösztönöz bennünket.

Cseh Katalin Tanerőtlen című könyvéről Szucher Ágnessel, a kötet illusztrátorával beszélgettünk.

Írják meg nekünk melyik tanáruk volt nagy hatással önökre az iskolaévek alatt, az üzenetküldők között pedig Cseh Katalin Tanerőtlen című könyvét sorsoljuk ki a Koinónia Kiadó felajánlásában. Válaszaikat elküldhetik a 0743 253 487-es telefonszámra sms-ben, vagy pedig Facebook üzenetben péntek este 6 óráig. Sorsolás szombaton délelőtt 10 órakor a Facebook oldalunkon.

Szerkesztő: Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 5, 10:03 / actualizat: 2022 június 7, 12:05

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”