Élő Kolozsvári Rádió

„Jégkorszak” a gazdaságban – dráma és esély?

Juhász Jácint

Nagyon valószínű, hogy a koronavírus-világjárvány okozta gazdasági válság a legsúlyosabb lesz az 1930-as Nagy Világválság óta – véli a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza, Gita Gopinath.

A világgazdaság 3%-kal zsugorodhat, első sorban az Egyesült Államokban várható 5,9%-os, az euróövezet 7,5%-os és a japán 5,2%-os visszaesés hatására – áll a valutaalap előrejelzésében.

Összehasonlításként: a 2009-es válság mindössze 0,1 százalékkal csökkentette a globális gazdasági növekedést.

Nagy kérdés, hogy mennyit kell várni a talpraállásra. Egyáltalán: mely ágazatok tudnak feltápászkodni, netán daliásan talpra ugrani, és melyek azok, amelyek esetleg már soha nem lesznek ugyanazok, mint a járvány előtti világban? Folytathatjuk-e ugyanott, ahol abbahagytuk vagy a mostani virtuális gazdasági jégkorszak egyszerre kényszer és esély is a változásra, paradigma- és fogyasztói magatartás váltásra? Erről beszélgettünk Juhász Jácint közgazdásszal, egyetemi adjunktussal. Papp-Zakor András interjúja.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 április 16, 14:44

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak