Élő Kolozsvári Rádió

Aki a hasát szereti… az filmes szakember (is) lehet – bárányflekken Tofi-módra

Fotó: Chris Nemes Photography

Hogy mi a titka a jó bárányflekkennek? Tofán Zsolt (Tofi) megosztotta velünk.

A beszélgetést megelőző napon arra kértük Tofán Zsolt producert, gyártásvezetőt, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) munkatársát: gondoljon ki egy olyan ételkülönlegességet, amelyet feltálalna húsvétkor a fesztivál munkatársainak és az érdeklődőknek.

Tavaly júniusban Nicolas Cage amerikai színésznek is főzött Tofán Zsolt, a kolozsvári Református Kollégium szakiskolásaival együtt


Elképzeltem, hogy mit is készítenék a kollégáknak és a filmeseknek, és elfogott a vágy, hogy milyen jó lenne, ha sokan összegyűlhetnénk egy helyre és főzhetnénk valamit. Bonchidán például, a Bánffy-kastély kertjében bárányflekkent készítenék rostélyon. Nagyon fontos, hogy a bárányt meg kell tudni pucolni, hogy ne maradjon rajta faggyú, és ne legyen olyan íze, amit sokan nem szeretnek. Én már nagyon sok olyan embert „megtérítettem”, akik korábban azt mondták, nem szeretik a bárányt. Beigazolódott, hogy csak azért nem szerették, mert még soha nem ettek egy jó bárányflekkent. 

A TIFF munkatársaként Tofán Zsolt is részt vesz az Un Singur Cluj – Egyetlen Kolozsvár elnevezésű kezdeményezésben, amelyet kolozsvári fesztiválok és rendezvények indítottak el, több mint 50 szervezettel közösen. Az unsingurcluj.ro honlap révén elsősorban a megyei kórházak számára zajló adománygyűjtést szervezik meg, ugyanakkor állami intézményeket és polgári kezdeményezéseket is támogatnának. A platformon bárki adakozhat azáltal, hogy 10, 50 vagy 100 lej értékű szolidaritási jegyet vásárol.

 

A TIFF egyik nagyobb autójával elmegyek a gyártókhoz, elhozom tőlük a védőmaszkokat, amit aztán program szerint kiszállítunk a kórházaknak. Tegnap például 2000 ilyen maszkot osztottunk szét, fontossági sorrendben, kinek mennyire szüksége volt.

Ha valaki szereti a hasát, akkor az a filmes szakember. Forgatásoknak is fontos eleme az étkezés, és hát nehéz a stábot jóllakatni. Különböző elvárások vannak… A TIFF-en viszont alig várják az emberek a bonchidai Bánffy-katélynál a vacsorát és a magyar napi gulyáspartit.

 

Beszélgetésünket az Egyetlen Kolozsvár elnevezésű projekttől indítottuk.

 

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 április 9, 17:20 / actualizat: 2020 április 9, 20:02

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak