Élő Kolozsvári Rádió

Jövő hét elején startol a magyar nyelvű iskolatévé

Szabó Ödön parlamenti képviselő elégedett az elkészült felvételekkel.

Múlt héten már beszámoltunk arról, hogy a kisebbségi államtitkárság és az RMDSZ közreműködésével elindulhat a magyar nyelvű távoktatás a romániai közszolgálati televízió országos és két regionális csatornáján, nyolcadikos és tizenkettedikes diákoknak.

Szabó Ödön Bihar megyei képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke akkor úgy fogalmazott: az iskolatévé-program elsősorban a képességvizsga és az érettségi előtt álló diákokat segítené, hogy záróvizsgáikat le tudják tenni.

„Matematikából, magyar nyelv és irodalomból, történelemből már megvannak azok a csoportok, akik oktatni fognak, és már informatikából is jelentkeztek. Kialakulóban van az a tanári garnitúra, akik segítenek ebben a kérdésben. Arra kérjük a szülőket, hogy vegyék fel a kapcsolatot a tanintézményekkel, hisz a legtöbb esetben megtörtént már azon intézmény belüli döntés, hogy az osztálynak a belső csoportjaiban, az intézmény online felületeit fogják arra használni, hogy a távoktatást elvégezzék. Vannak olyan helyek, ahol nagyon ügyesen, operatívan megoldották már ezt a kérdést.”- hangsúlyozta az oktatási bizottság alelnöke. 

Szabó Ödönt a mai Hangolóban kérdeztük a folyamat alakulásáról.

Összeálltak a csapatok, és az látszik, hogy a tanárok nagyon komolyan vették a feladatot. Köszönöm a pedagógusok munkáját, akik között olyanok is vannak, akik nem a regionális stúdiók helyszínén élnek, de ebben a nehéz időben is vállalják az utazást Székelyföld vagy a Mezőség településeiről, hogy meg tudják tartani az óráikat. Az órákat a marosvásárhelyi televízióban veszik fel, tegnapelőtt már elkezdődtek a felvételek. Biztonsági csomagot is elkészítünk, hogy legyünk felkészülve, amennyiben ennél is jobban szigorodnak a dolgok. Jövő hét elejétől elkezdődhet a sugárzás.

 

Ilyen krízishelyzetben nem lehet úgymond depresszáns üzeneteket megfogalmazni, hogy esetleg befagyasztanák a tanévet. Nem reális, és nem is kellene erre a forgatókönyvre figyelni. A záróvizsgán eleve nem az utolsó félév anyagát mérik, hiszen tudjuk: a kisérettségizőknek az 5–8. osztályos tananyagból, az érettségizőknek pedig a 9–12. osztályos tananyagból kell bizonyítaniuk. Eddig összesen 7 féléven túl vannak, normális körülmények között tehát már az anyag közel 90 százalékát leadták a tanárok. Maradt egy durván 10 százaléknyi anyag, amit távoktatás formájában próbálunk meg átadni a diákoknak. Nagy butaság lenne a záróvizsga előtt állókat még egy évig az iskolapadban tartani, miközben folyamatosan azt mondjuk, hogy szellősíteni kellene a tananyagot.

 

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A román közszolgálati televízió (TVR) múlt pénteki közleménye szerint a TVR 3-as csatornán, valamint a marosvásárhelyi és kolozsvári területi stúdiók műsorrácsában is szerepelni fog a magyar nyelvű oktató műsor.

Szerkesztő: kristalybea, 2020 március 25, 14:53

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak