Élő Kolozsvári Rádió

Orosz Lujza: „Ti vagytok a dédunokáim a rádióban”

Fotó: Rohonyi D. Iván/Szabadság

Jó barátunk, Orosz Lujza színművész köszöntötte a 66. születésnapját ünneplő Kolozsvári Rádiót.

„Kilencvenen túl már nem nagyon dicsekszik az ember, pedig szeretnék. Nagyon szeretnék, meg is mondom, hogy miért: mert hallom, hogy a születésnapotokat ünneplitek.

Mindig is közel voltunk egymáshoz: vagy én költöztem a rádió közelébe, vagy a rádió költözött a Rákóczi útról a Donát útra. Itt született mellettem a Kolozsvári Rádió. Gondolhatod, hogy milyen drága nekem, és hogy milyen kedvesek az összesen mindazok, akik ott töltik be a hivatásukat. Mert ez hivatás. Ti nem tudjátok, mit jelent számunkra… Amikor reggel felkelünk, bekapcsoljuk és meghalljuk a hangotokat… Olyankor jóformán mindegy, hogy már nem nagyon látunk vagy hallunk, csoszogunk vagy mozgunk-e éppen, búvalbéleltek vagyunk vagy vidámak… Hiszen bekapcsoljuk, és azt mondja: „Itt a Kolozsvári Rádió!” Erőt, lendületet adtok nekünk, a kutya is minket hallgat ugyibár… Elmosolyodunk, és vígan fogunk neki a napnak, akármilyen elesettek vagyunk.”

A rádió barátja vagyok, nem is lehetek más. Ti vagytok a dédunokáim a rádióban.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versének részletével is megajándékozott bennünket, kicsit a helyzethez is igazítva a költeményt :

Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.
Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű RÁDIÓS.

Lujzi néni és Ferencz Zsolt beszélgetése az alábbi lejátszóra kattintva hallgatható vissza:

 

Szerkesztő: kristalybea, 2020 március 14, 13:17 / actualizat: 2020 március 15, 8:49

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak