Élő Kolozsvári Rádió

A tavaly az utakon ellenőrzött kocsik közel fele műszaki hibásnak bizonyult

A Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR) illetékesei által a tavaly ellenőrzött gépjárművek csaknem 46 %-a műszaki hibásnak bizonyult – derül ki az intézmény kimutatásából.

E szerint tavaly 69 130 autó műszaki állapotát vizsgálták meg az utakon végzett ellenőrzések során. Az észlelt rendellenességek miatt 22 447 bírságot róttak ki országszerte, 17 938 járműnek bevonták a forgalmi engedélyét, 413-at lefoglaltak, 113 esetében pedig érvénytelenítették a műszaki vizsgát.

Az ellenőrzött járművel közül 31 607-nél észleltek jelentős és/vagy veszélyes műszaki hiányosságokat, rendellenességeket. A legtöbb autónál a világító és jelzőberendezésnél volt hiba, az esetek 12%-ában a kerekek, gumiabroncsok és felfüggesztés terén tapasztaltak hiányosságokat. A fékrendszernél a vizsgált autók 4%-ánál, az irányítórendszernél pedig a járművek másfél százalékánál voltak gondok. Ugyanakkor 2 579 jármű esetében a károsanyag-kibocsátás mértéke jelentett problémát.

Az utakon végzett ellenőrzések eredményei nem tükrözik a hazai géppark állapotát, ilyenkor ugyanis eleve olyan autókat állítanak meg az utakon, amelyekkel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy hiányosságaik lehetnek.

A gépjárművek beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság adatai szerit, tavaly év végén elérte a 8 millió 750 ezret az országban forgalomba íratott járművek száma; ezek közül csaknem 7 millió személygépkocsi volt.

Agerpres

A kép illusztráció! Forrás: Skitterphoto from Pexels

Szerkesztő: kristalybea, 2020 március 10, 15:10

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók