Élő Kolozsvári Rádió

A szépségszabó lelki szabásvonalai

Virág Tímea Helga sepsiszentgyörgyi származású, Kolozsváron dolgozó plasztikai sebész rezidenssel, doktorandusszal ismerkedünk.

Műsorom ötletét egy rendezvénybeharangozó adta. Nevezetesen az, hogy március 7-én, szombaton Dinamit! sikerkonferenciát szervez a Magyar Ifjúsági Tanács a kolozsvári Győzelem moziban. Olyan sikeres erdélyi fiatalok mutatkoznak be, akik példájukkal másokat is motiválhatnak. Van köztük színész, rendező, vállalkozó, kertész, cukrász, orvos. Közülük Virág Tímea Helga doktoranduszt kerestem meg, aki MOGYE-n végezte tanulmányait, majd Kolozsváron lett plasztikai sebész rezidens.

„Az én utam az orvoslás, az önkéntesség és a család által teljes és egész. Erről az útról szeretnék mesélni, illetve a szike meg a fehér köpeny másik arcáról. Az állomások és a keresztutak kihívásairól, nehézségeiről, élményeiről és sikereiről. És arról, hogy ez számodra sem lehetetlen, csak merj haladni kijelölt utadon, ha kell, merj megállni útközben, merj körülnézni és merj továbbindulni“- ez áll Tímea konferencia-bemutatkozójában, ennyit tudtam róla, amikor meghívtam beszélgetni.

Annak ellenére, hogy az ország mondjuk nem becsül meg, azért neked itthon helyed van. Amikor bejön egy beteg, idős néni, aki nem beszél románul, neked magyar anyanyelvűként lehetőséged van segíteni neki. Látod az örömöt a tekintetében, hogy „végre valaki anyanyelvemen szól hozzám!“ Ezekért a pillanatokért érdemes itthon maradni.

Szükségem volt arra, hogy szakmai kérdéseimet anyanyelven beszélhessem meg a kollégákkal. Ilyen közeg nem volt a rezidensek számára, úgyhogy egy Facebook-csoportba gyűjtöttem a sorstársaimat. Nem voltunk sokan, tizenegyen 2017-ben, azóta hatvannégyen vagyunk. Havonta igyekszünk találkozni, hogy közös problémákra közösen keressünk megoldást.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2020 március 6, 16:00

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak