Élő Kolozsvári Rádió

Pengő Zoltán: „ha már itt vagyok, szeretném megnézni Delhi látnivalóit”

A körülmények nem teszik lehetővé, hogy sikerüljön eljutnia Zanglába. Pengő Zoltán kolozsvári újságíró 186 napig gyalogolt.

„Azóta, hogy elindultam Nagyenyedről, 5 143 762 lépést, 4062,63 kilométert tettem meg gyalogosan. Úti célként Zanglát tűztem ki, oda azonban nem tudok eljutni” – írta legutóbbi beszámolójában Pengő Zoltán kolozsvári újságíró, aki tavaly ősszel vette nyakába a világot, és elindult Kőrösi Csoma Sándor útján Tibetbe.

Tegnap volt a 186. nap, a világgal és Erdéllyel pedig azt is közölte: „Valószínűleg ritka az olyan hely a világban, ahol a vallásgyakorlás annyira a mindennapok része lenne, olyan mértékben a nyilvános térben, mindenki szeme láttára folyna, mint Ladakban.”

„Zangla egy elzárt völgyben fekszik, a Zanszkár völgyében. Leghamarabb május közepén nyithatják meg a Zanglába vezető utat. A pénzem nem tart ki addig, tehát ez fel sem merül, hogy azt kivárjam, nincs rá módom, úgyhogy kénytelen voltam letenni Zangláról. A körülmények ellen nincs hogyan hadakozni, el kellett fogadnom ezt. Persze, jobb érzés lett volna, ha sikerül eljutnom oda, de egyszerűen nincs mit tennem.”

„Dardzsiling India másik felén van, keleten, én meg pont a nyugati végeken vagyok. Tehát az több mint ezer kilométer innen, úgyhogy valószínűleg vonattal fogok menni. Még nem terveztem meg az utazásomat, de az nem olyan nagy dolog.”

Egy fejezet tehát lezárult, de a történet folytatódik, Pengő Zoltánnak újabb tervei vannak. Az újságíróval, a maszol.ro portálon megtalálható útinapló, az Erdélyből Tibetbe szerzőjével ma délután beszélgettünk.

 

 

Riporter: Ferencz Zsolt

Pengő Zoltánnak ezúton is kitartást kívánunk, jó időt, és természetesen várjuk haza.

Fotók: The Kőrösi Project – From Transylvania to Ladakh

Szerkesztő: kristalybea, 2020 március 5, 19:55 / actualizat: 2020 március 6, 10:06

Párhuzamos valóságok
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve