Élő Kolozsvári Rádió

Koronavírus-pánik: spájzoljunk-e tartós élelmiszert?

Az nem baj, ha valaki két csomag laskával vagy két liter olajjal többet vesz a szokásosnál, viszont ésszel kell kezelni a kialakult helyzetet – mondta rádiónknak Deme Ilona pszichológus, akit arról kérdeztünk, hogy miért alakult ki a tömeghisztéria a koronavírus kapcsán.

A pszichológus szerint nem csoda, hogy kialakult a pánikhelyzet, hiszen mindenhol csak a halálos kimenetelű kórról szólnak a szalagcímek. A sajtó többnyire a negatív információkat hangsúlyozza, a halálos esetek számát emeli ki. A reális információk hiányában pedig bepánikolnak az emberek.

„A másik, amitől nagyon félnek az emberek, nem feltétlenül az, hogy meghalnak, hanem

a kiszolgáltatottságtól, a karanténtól való félelem nőtt meg.

Még az idősek sem nagyon tudják, hogy mit jelent hetekig ki nem mozdulni a házból. Háború idején nagyanyáink vagy dédanyáink megoldották három üveg szilvalekvárral, egy bödön zsírral s két tábla szalonnával, de hát nem ezt az időt éljük” – tette hozzá Deme Ilona, aki azt mondja: az emberek nem bíznak abban, hogy a hatóságok szükség esetén tesznek majd valamit értünk, a legtöbb hatóság ugyanis az utóbbi években elég csúfosan megbukott válságkezelésben.

Riporter: Forrai Szerénke

A kép illusztráció, forrása: Oleg Magni / Pexels

Szerkesztő: kristalybea, 2020 február 26, 17:05

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak