Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvár a fesztiválmezőny élén

Rangos elismerésben részesült Kolozsvár két fesztiválja. Az év legjobb kis fesztiváljának kiáltották ki a kolozsvári Sétatéren szervezett Jazz in the Parkot, a legjobb közepes méretű fesztivál címét pedig a bonchidai Electric Castle fesztivál nyerte el.

Mindezt tegnap, a hollandiai Gröningen városában. Az, hogy Kolozsvár fesztivál várossá vált, már rég téma. Ebben a zenei fesztiválok – az Electric Castle, az Untold és a Jazz in the Park – mellett nyilván a TIFF és a Kolozsvári Magyar Napok is közrejátszik.

A Hollandiában szervezett European Festival Awords -ot 2010-ben alapították, és minden év januárjában osztják ki az előző év legjobbnak választott fesztiváljai között.

„Az első kiadás óta minden évben jelöltek bennünket a díjra, és íme, hetedikre sikerült. Nagyon büszkék vagyunk, és a díj arra ösztönöz bennünket, hogy még nagyobbra nőjjünk, és olyan mesét nyújtsunk az embereknek, amelybe beleveszhetnek  évente  5 napra.” – nyiltkozta az Electric Caste kommunikációs felelőse, Andi Vanca.

Az EC a legjobb közepes fesztiválnak járó díjat vette át, amely napi 10 és 39 ezer látogatót jelent, de tavaly összesen mintegy 230 ezren vettek részt rajta. Hogy kiket előzött meg kategóriájában? Például a magyarországi Balaton Sound-ot, de sok más németországi, holland és cseh fesztivált is. Összességében elmondható, hogy a festői helyszínen zajló fesztivál az elektronikus zene nagyjait sorakoztatja fel, de itthoni zsebhez mérten nem feltétlenül olcsó buli.

A Jazz in the Park szervezői Gröningenben. Kép: a fesztivál Facebook-oldala

Ezzel szemben a másik győztes, a Jazz in the Park ingyenes. Támogatói jegyet lehet vásárolni, annak az összegét jótékony célra ajánlják fel a szervezők.  Ez is hetedik kiadását érte meg tavaly, a négy nap alatt több mint harminc együttes lépett fel a kolozsvári Sétatéren. Az esemény szintén sok híres előadót hozott már el a kincses városba. A rendezvény teljes idején közel 100 ezer jazzkedvelő vett részt a koncerteken és egyéb eseményeken, és a szervezők közlése szerint több mint négyezren vásároltak támogatói jegyet, így 18 ezer euró gyűlt össze kulturális projektek megvalósítására.

A legjobb nagy fesztivál díját idén a lengyel Open’er Festival kapta. Ebben a kategóriában nyert 2015-ben az UNTOLD fesztivál, de korábban volt már kategória-győztes a budapesti Sziget Fesztivál is.

Szerkesztő: Forrai Szerénke

Borítókép: Electric Castle Facebook-oldala

 

Szerkesztő: kristalybea, 2020 január 16, 16:56 / actualizat: 2020 január 16, 19:43

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak