Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub : Sajtószabad(os)ság – a #metoo-jelenség

Kerekasztal beszélgetés. Résztvevők: Újvári Ildikó (Szabadság), Bodó Márta (Keresztény Szó), Makkay József (Erdélyi Napló). Moderátor: Mihály István.

 

„Ha van hiányérzetem a romániai magyar sajtóval kapcsolatban, akkor az az, hogy magával a jelenséggel nem foglalkozik. A családon belüli erőszak vagy bármiféle erőszak mediatizálása nem feltétlenül azt jelenti, hogy  valamelyik színházigazgatót vagy rendezőt vagy intézményvezetőt kiragadom, s az ő esetéről írok. A jelenséggel kellene foglalkozni, megkeresni  olyan szervezeteket, akik ezt monitorizálják, számon tartják, például a bántalmazott édesanyáknak adnak menedéket. El kell ismerni, hogy a romániai társadalomban eléggé elterjedt ez a jelenség. Nem normális dolog, ha a családban bántalmazzák a gyereket,a  feleséget, vagy éppen a férjet, mert van példa erre is.” (Makkay József)

 

„Egyfajta pszichoterror van jelen, amiről nem merünk beszélni… Azért  is nehéz erről írni, például a bántalmazott nőkről, illetve a nekik otthont adó szervezetekről, mert szinte semmit nem lehet megírni:  nem lehet megírni hogy hol van ilyen központ, otthon,  kik kerültek ide, pont azért, mert ez az a nagyon kicsi sziget, ahol tényleg menedéket tudnak találni… Aztán vannak az „apró” hatalmi visszaélések, munkahelyeken is, ezek nem feltétlenül szexuális visszaélések,  túlkapások; ezek annyira részei a mindennapi életünknek, hogy lehajtjuk a fejünket, elfogadjuk őket.  (Bodó Márta)

 

„Ha a családon belüli  erőszakról beszélünk, az már privát szféra. Én mint újságíró, milyen alapon, milyen jogon, milyen formában  hozzak nyilvánosságra ilyen esetet, helyzetet, ami teljesen magánjellegű? Elég nehéz mérlegelni, mi az, ami sajtószabadságot kaphat? Ez az, amitől én egyrészt  jogászként, másrészt újságíróként nem tudok eltekinteni, illetve sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy dilemmáim vannak. De nem csak nekem,  hanem bizonyos ügyek kapcsán  ügyvédeknek vagy  bíróknak is ugyanezzel kell szembesülniük. (Újvári Ildikó)

 

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján a Sajtóklubban a #metoo-jelenségről beszélgettünk, annak  pozitív eredményeiről, sikereiről és vadhajtásairól, túlkapásairól; sajtóetikai, jogi, általános morális vonatkozásairól, s az erőszak, a hatalommal való visszaélés másfajta, kevésbé mediatizált, nem szexuális vonatkozású formáiról is szó esett. Vendégeim, a  kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak: Újvári Ildikó jogász, a Szabadság  napilap főszerkesztője, Bodó Márta, a Keresztény Szó katolikus kulturális havilap főszerkesztője és Makkay József, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője.

A lejátszóra kattintva a november 25-i, hétfő délutáni 55 perces élő műsor szerkesztett, rövidített változatát hallgathatják meg. 

Szerkesztő: Mihály István

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2019 november 26, 14:25

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”