Élő Kolozsvári Rádió

Amikor a családi ügyvédi irattár szolgál alapul a regényhez – Mi történt Écskán?

Megtalálni a ködben a valóságot és felmutatni az olvasónak – ez a mozgatórugója a nagybecskereki születésű Várady Tibor Mi történt Écskán? című kötetének, amely egy trilógia harmadik része.

Az újvidéki Forum és a budapesti Magvető könyvkiadók gondozásában 2014-ben jelent meg Várady Tibor Zoknik a csilláron, életek hajszálon című regénye, ezt követte három évvel később a Libatoll és történelem. A Mi történt Écskán? a trilógia harmadik kötete. (Fotó: Bereczki Szilvia/maszol.ro)

Várady Tibor műve a fikció helyett szinte kizárólag a családi ügyvédi iroda levéltárán alapul, a különböző történések közben pedig zajlik maga a történelem is: első világháború, rendszerváltás, Trianon; az olvasónak mégis olyan érzése támadhat, mintha a történelem valahol máshol zajlana.

Külön erénye a trilógiának, hogy a szerző nem hajlandó túllépni a dokumentumokon, ilyenként nem feltételez. Pontos információk hiányában előrevetíti ugyan a lehetséges folytatást, de a valóságot akkor sem helyettesíti a fikcióval; van, hogy két lehetséges változatot is felmutat, és az olvasóra bízza, hogy kiválassza a szerinte legmegfelelőbbet. Egyebek mellett erről is szó esett a kolozsvári könyvbemutatón, a méltató, Markó Béla költő, az RMDSZ korábbi elnöke, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke rámutatott: a térség, amely Várady Tibor regényében elénk tárul, voltaképpen kicsiben az Osztrák–Magyar Monarchia, vagy akár a multikulturális Európa is lehet, hiszen a vajdasági Écskán úgyszólván kavarognak a nyelvek és a kultúrák; magyarok, németek, szerbek és románok élnek egymás mellett.

A szerző irodalmi tevékenysége már korábban is jelentős volt: indulása óta szerkesztője volt az újvidéki Új Symposion folyóiratnak, 1990-től 1999-ig pedig felelős szerkesztője a Létünk című szabadkai folyóiratnak. Esszékötetei után, oktatói tevékenységének alábbhagyásával még inkább az irodalom felé fordult.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

 

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2019 november 6, 13:15

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten