Hadd szóljon!

Paradicsomleves sárgadinnyével és mozzarellával

Még kaphatóak friss gyümölcsök, érdemes kihasználni a zamatos vitaminbombákat, amellyel felkészíthetjük a szervezetünket a hidegebb időszakra.

Könnyed levesreceptet ajánlunk mára, Szilágyi Karola dietetikus segítségével. Főszerepben a paradicsom és a sárgadinnye. A mozzarella-golyók pedig mindezt megkoronázzák.
Hozzávalók – 4 személyre:
  • 200 g paradicsom
  • 1 nagy krumpli – 150 g
  • Só, bors
  • 1 ek. olívaolaj
  • 0,5 l víz
  • 500 g sárgadinnye
  • 1 ek. lime leve
  • 10 db bazsalikomlevél
  • 100 g mozzarellagolyó

Elkészítése:

  • Picit főzzük a paradicsomot, addig amíg könnyen levehetővé válik a héja, majd hűtsük ki és hámozzuk meg. Vágjuk apró kockákra.
  • A krumplit főzzük, majd hámozzuk meg.
  • Egy fazékba a meghámozott krumplit és a paradicsomot, főzzük 20 percig, sóval, borssal és olívaolajjal ízesítve.
  • Eközben hámozzuk meg a dinnyét, az egyik felét vágjuk apró kockákra, másik felét pedig pürésítsük.
  • A paradicsomot, a krumplit és a leveslét botmixer segítségével pürésítsük.
  • Adjuk hozzá a dinnyepürét is és keverjük jól össze. Hagyjuk kihűlni.
  • Ezután adjuk hozzá a lime-ot, a mozzarella golyókat és a dinnyekockákat.
  • A legvégén friss bazsalikommal tálaljuk.

Készítette: Papp Levente

Articol editat de kristalybea, 1 október 2019, 13:16

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány