Élő Kolozsvári Rádió

Nemzetközi drogprevenciós csereprogram Erdélyben

Állítsuk meg a drogokat! – ezzel a címmel szerveznek a drogfogyasztásra és annak megelőzésére fókuszáló ifjúsági csereprogramot Székelykeresztúr és az ukrajnai Nagybégány között.

Négy ország (Románia, Magyarország, Ukrajna és Macedónia ) 16–24 év közötti fiataljai vesznek részt a programban, összesen 36 személy, akik közül 16 fő hátrányos helyzetű. Szeptember 18 és 25 között Székelykeresztúr és az ukrajnai Nagybégány közötti kölcsönös ifjúsági csere során a fiatalok a preventív, megelőző szemléletet sajátítják el.

Az alulról jövő kezdeményezésként megvalósuló kétszer 8 napos ifjúsági csere alatt a fiatalok drogokkal kapcsolatos ismereteinek fejlesztésére fókuszálnak a szervezők. Egyrészt az a cél, hogy a projektben résztvevők a program végére olyan önvédő mechanizmusokkal legyenek felvértezve, amelyek segítik őket a drogfogyasztással kapcsolatos veszélyhelyzetek elhárításában és hogy kialakuljon bennük egy preventív szemlélet. Másrészt azt szeretnénk, hogy olyan ismeretekre, képességekre, készségekre tegyenek szert, amelyek révén környezetükben, kortársaik körében azonosítani tudják a drog megjelenését, illetve hogy segíteni tudjanak a droggal kapcsolatba került fiataloknak, hogy közvetíteni tudják számukra a preventív szemléletet.

A program egy igen súlyos problémára hívja fel a figyelmet, ugyanakkor a drogprevenciós munka hiányterületére összpontosít: az egymástól való tanulásra és a kortárssegítés fontosságára fektet hangsúlyt. Az ifjúsági cseréken tervezett tematikus munkának a célja elsősorban azt megértetni a fiatalokkal, hogy melyek azok a belső okok, amelyek oda vezetnek, hogy valaki függővé váljon. Az okok megértésén túl fontos, hogy megszerezzék azokat az információkat, készségeket, amelyek segítenek megelőzni a szerhasználat kialakulását. Azt is megtudhatják, hogy mit tehetnek, ha nekik van szükségük segítségre, de azt is, ha a környezetükben másoknak van erre szüksége.

Ugyanakkor fontos önmaguk, motívumaik megértése, hiszen az még keveset segít a fiataloknak, ha megértik, társadalmilag mi vezet a drogfogyasztáshoz. Azzal csak az intellektusuk kap impulzust, amit bárhonnan megkaphatnak, könyvekből, internetről is – áll a program tájékoztatójában. Az ifjúsági cserén tervezett foglalkozások, programelemek révén interaktív módon segítik a fiatalokat önmaguk jobb megismerésében, a motívumaik feltárásában. Olyan élményszerű önismereti módszereket és tudást nyújtanak számukra, amelyek erősebbé, tudatosabbá tehetik a személyiséget a droghasználattal szemben. Emellett persze az elméletet sem hanyagolódik el, hiszen a jobb megértéshez, a segíteni tudáshoz ez is lényeges szempont. A módszerek tekintetében igen színes a paletta, elsődlegesen a nem-formális pedagógiai módszerek jelennek meg, de az előadás, a vita, a projektmunka, az egyéni foglalkozások is helyet kapnak.

A programban résztvevő 32 fiatal és a 4 csoportvezető az egészség és jólét, a nem-formális tanulási formák, az ifjúság témáit járja körül. A szervezők olyan interaktív tevékenységekkel töltik meg a programot, amelyek feltétlenül igénylik a fiatalok aktív részvételét. Fontos, hogy a feladatok mindenképpen a fiatalok által már ismert információkra épüljenek, hogy azokat hasznosíthassák időközben. Így gyakran kell saját véleményüket és ismereteiket megosztani társaikkal. A program során a fiataloknak feladatuk a saját ötleteiket és a fellelt információkat feldolgozni és társaik számára is érthető módon értelmezni, bemutatni. Fontos szerep jut az együttműködésnek, nemcsak a csapatépítő feladatok során, hanem gyakran a témafeldolgozás folyamatában is.

A projektet Románia, Magyarország, Ukrajna és Macedónia szervezetei valósítják meg közösen, akik a projektötlet kidolgozásától fogva szorosan együttműködnek. A projekt megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ programjának költségvetése biztosítja.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2019 október 1, 10:51

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak