Élő Kolozsvári Rádió

Üléseztek az unitárius egyház elöljárói

A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsa múlt pénteken Kolozsváron ülésezett. 

A Főtanács ülése 10 órától ünnepi istentisztelettel kezdődött a belvárosi unitárius templomban, a szószéki szolgálatot Fekete Béla bágyoni lelkész végezte, az énekvezéri teendőket pedig Kiss Erika kolozsvári énekvezér látta el.

A Főtanács ülését Bálint Benczédi Ferenc püspök üdvözlő beszéde nyitotta meg. A határozatképesség megállapítása és a tárgysorozat elfogadása után Gyerő Dávid főjegyző bevette a szolgálati esküt az újonnan alkalmazott Rácz Norbert Zsolt püspöki titkártól, valamint Kaveczkiné dr. Farkas Katalin egyházkerületi felügyelőgondnoktól. Ezúttal került sor Hegyi Tünde Rózsa és Mészáros Zita Nóra énekvezérek ünnepélyes eskütételére. Ezt követően a főtanács tagjai megemlékeztek a közelmúltban elhunyt egyházi személyekről, majd határozat született tiszteletbeli címek adományozására. A Főtanács a baróti Csíki Béla és Gazdag Ilona egyháztagok részére tiszteletbeli keblitanácsos címet, a szentháromsági Fazakas Pál részére tiszteletbeli gondnok címet adományozott.

A Főtanács elfogadta a Vallásszabadság Házának mint belső egyházi intézménynek a szabályzatát, és elhatározta annak létrehozását. A Vallásszabadság Háza közösségi színhelyként, egyházi múzeumként, a Valláskutató Intézet helyszíneként, valamint vendégházként működik. Az egyházszervezti határozathozatal rendjén a Főtanács jóváhagyta az egyházi szakmai szervezetként meghatározott Vallásszabadság Egyesület létrehozását, melynek rendeltetése a Vallásszabadság Házában megvalósuló tevékenységek jogi és ügyviteli keretének biztosítása.

A Főtanács számba vette az elmúlt esztendő egyházkormányzati munkáját. A következő beszámolók és jelentések megtárgyalására került sor: a jubileumi esztendő főhatósági, egyházköri és egyházközségi eseményeiről, rendezvényeiről és emlékjelhagyásairól szóló összegzők, a főtisztségviselők jelentései, a Püspöki Hivatal és a Főhatósági Hivatal ügyosztályainak jelentései, az egyházközségek, az egyházkörök és az egyházkerület működésének értékelése, az egyház tanintézeteinek (a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Kara, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium) jelentései, valamint a Nyugdíjintézet, az egyháztársadalmi és szakmai szervezetek (Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége, Unitárius Nők Országos Szövetsége, Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Gondviselés Segélyszervezet) tevékenységi beszámolói.

A Főtanács ülésének napirendjén szerepelt a Nyugdíjintézet Tanácsa és Ellenőrző Bizottsága tagságának, valamint az Egyházi Képviselő Tanács testülete, a Főtanácsi Bizottság és a főhatósági szintű állandó szakbizottságok közvetlenül választott tagjainak megválasztása.

A főtanácsi ülés ünnepi gálával folytatódott a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében, ahol köszöntötték a kerek évfordulót ünneplő egyházi személyeket, a nyugalomba vonult lelkészeket és világi alkalmazottakat, illetve az új egyházi munkatársakat.

Gyerő Dávid főjegyző felvezető köszöntője után sor került a kiemelkedő egyházszolgálati teljesítmények méltatására. Kaveczkiné dr. Farkas Katalin gondnok a Budapesti Unitárius Egyházközségben, Balázs Dénes gondnok a Dávid Ferenc egyházalapító püspök emlékének őrzésében és ápolásában, valamint a dévai unitárius szórványközösség érdekében, Bálint Róbert Zoltán, Dimény József és Fekete Béla lelkészek az Együtt Isten völgyében hitéleti, közművelődési és közösségépítő programsorozat kezdeményezésében és működtetésében, Mikó Ferenc, Szász-Cserey Katalin, Sipos László, ifj. Szombatfalvi József lelkészek, valamint Lőrinczi Lajos esperes a Hit-Világ című unitárius rádióműsor szerkesztésében, a Tarcsafalvi Unitárius Egyházközség vezetősége és hívei az egyházközség templomának helyreállításában kifejtett kiemelkedő egyházszolgálatukért, valamint németországi adományozók, szervezők, gépjárművezetők, illetve a segélyszállítmányok erdélyi fogadását és szétosztását irányító Wolter Alapítvány és a Lókodi Ifjúsági Alapítvány munkatársai (kiemelten Szilágyi Csaba és Orbán Árpád) unitárius és más felekezetű rászorulók segélyezéséhez való kiemelkedő hozzájárulásukért részesültek méltatásban.

Az eseményt a Daltutajok zenés előadása tette még emlékezetesebbé. Az ünnepi gálát Kovács István közügyigazgató áldáskéréssel zárta

A nap a hagyományos esetebéddel zárult, amely alkalomból Popa Ilona, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke mondott pohárköszöntőt a Berde-serleggel.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2019 július 9, 17:02

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten