Élő Kolozsvári Rádió

Szatmárnémeti az utcazene és az utcai művészetek fővárosa

Évről évre egyre több külföldi, életvitelszerűen utcán zenélő és alkotó művész érkezik a Szatmári Utcazene Fesztiválra.

Idén a szervezők még színvonalasabb, látványosabb, környezetbarátabb és emberközelibb rendezvényt ígérnek, nagyon sok meglepetéssel. Bár eddig is nagy volt a felhozatal a nemzetközi fellépők tekintetében idén még több együttes érkezik külföldről. Többek között olyan eddig nem látott műfajok is megjelennek, mint a tűzszínház, a légi akrobatika, vagy a cirkuszi beatbox burleszk. Ezen a hétvégén Szatmárnémeti az utcazene és utcai művészet fővárosa.

Új tematikus színpaddal bővül a rendezvény, ez lesz az Artist Arena! Az előző években hatalmas sikert arattak a különféle artisták, zsonglőrök, utcai művészek és commedia dell’arte figurák, akik látványos és lélegzetelállító műsoraikkal varázsolták el a szatmáriakat. Az Artist Arenát az Új Főtéren nyitják meg. Ha már a tematikus színpadoknál tartunk, akkor idéntől egy új elektronikus zenei színpaddal is bővül a Szatmári Utcazene Fesztivál: StreetBeats, a bakelites chillzone, ahol a három nap során nyolc romániai bakelitlemezes DJ felel a hangulatért, a napszaknak megfelelően a funktól, a dzsesszen át a house-ig.

Az utcazenét és az utcai művészeteket kedvelő szatmáriakat idén 7 fantasztikus színpaddal várják a szervezők: az Október 25-e téren felállított új színpad az Artist Arena by ZES Zollner, ahol a legkülönlegesebb utcai művészek etűdjeit láthatják, a Compas színpad a Batthyány sétány rendezvény gödörénél várja az érdeklődőket, ugyanakkor a Libertății tér közepén felállított Dräxlmaier színpadnál is a legszórakoztatóbb produkciókat követhetik végig. A Batthyány sétány elején a TransPink színpad nagyon sok meglepetéssel vár mindenkit, a Szamos-parti színpad pedig az Ecomatrix jóvoltából fog életre kelni. A RedHat Yard a szervezők nem hivatalos székhelye és az esti bulik helyszíne, emellett a Művészeti Múzeum, a Vécsey ház udvarát is egy varázslatos hellyé alakítjuk, ahol a legkedveltebb bakelites lemezlovasok várják az elektronikus zene kedvelőit.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2019 július 3, 19:49

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak