Listen Live Kolozsvári Rádió

Kolozs megye – romló átoltottság

Kolozs megye – romló átoltottság

Articol editat de papp.zakor.andras, 5 május 2019, 10:22

Az egyik ok: egyre több szülő utasítja el gyerekeinek beoltatását.
A nyilvántartás szerint a családorvosok megkapták az igényelt, egyben elméletileg szükséges oltóanyag mennyiséget, ám annak egy része felhasználatlan maradt. Így a sárgaság elleni átoltottság 85,92 százalékos, a hatos, ún. hexavalens oltást is csak 85%-ban sikerült felhasználni, bár ez többek között olyan súlyos gyerekbetegségek ellen biztosít védettséget, mint a diftéria és a gyermekbénulás. A tüdőgyulladás illetve agyhártyagyulladás ellen védő pneumokokkusz- oltás felhasználtsága 77,5%-on maradt, hasonló értéken áll a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni átoltottság. A legrosszabb lefedettségi értéket az influenza elleni, ún. tetravalens oltásnálnál jegyezték, ennél alig 54,15% az átoltottság. Az oltásellenes kampányok mellett az akadozó ellátást is a kedvezőtlen átoltottság okaként említi a közegészségügyi igazgatóság.
Tudni kell, hogy az Egészségügyi Világszervezet által kívántosnak tartott 95%-os átoltottság azért fontos, mert ez az az arány, amely mellett a fennmaradt 5% is védettséget élvez. A kórokozók ugyanis túlságosan kevés potenciális hordozón szaporodhatnának ahhoz, hogy járványt okozzanak. Az oltást elutasító ugyanakkor nemcsak a saját gyereket veszélyezteti, hanem annak egész környezetét.

forrás: monitorulcj.ro

Továbbra is kilátásban az egészségügyi sztrájk
Egészségügy kedd, 9 január 2024, 09:39

Továbbra is kilátásban az egészségügyi sztrájk

Továbbra is sztrájkra készül a Sanitas szakszervezeti szövetség – jelentette be az egészségügyi alkalmazottak érdekképviseletének...

Továbbra is kilátásban az egészségügyi sztrájk
Kanyaróban meghalt egy csecsemő Brassó megyében
Egészségügy szerda, 13 december 2023, 11:06

Kanyaróban meghalt egy csecsemő Brassó megyében

Meghalt kanyaróban egy 7 hónapos csecsemő – közölte kedden a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos...

Kanyaróban meghalt egy csecsemő Brassó megyében
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét is kihallgatják az oltásügyben
Egészségügy hétfő, 11 december 2023, 11:35

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét is kihallgatják az oltásügyben

Beidézték a korrupcióellenes ügyészségre Andrei...

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét is kihallgatják az oltásügyben
Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya
Egészségügy szombat, 28 október 2023, 15:47

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya

Tizenkettedik alkalommal szervezi meg véradó kampányát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem október 30-a és november 3-a...

Hétfőn kezdődik a BBTE véradó kampánya
Egészségügy hétfő, 2 október 2023, 13:02

Karikó Katalin és Drew Weissman kapta az orvosi Nobel-díjat

Karikó Katalin és Drew Weissman megosztva kapják az idei orvostudományi Nobel-díjat az mRNS-vakcinák kifejlesztéséért – jelentették be a...

Karikó Katalin és Drew Weissman kapta az orvosi Nobel-díjat
Egészségügy péntek, 29 szeptember 2023, 12:41

A fiúknak is ingyenes lesz a HPV elleni oltás

A fiúkra is kiterjesztik a HPV (humán papillomavírus) elleni ingyenes oltást biztosító programot, amelyben eddig csak a lányok részesültek...

A fiúknak is ingyenes lesz a HPV elleni oltás
Egészségügy szerda, 20 szeptember 2023, 14:35

Bajba kerülhetnek a kórházak, ha nem lesz költségvetés-kiigazítás

A költségvetés kiigazításának elmaradása zárolhatja a kórházak...

Bajba kerülhetnek a kórházak, ha nem lesz költségvetés-kiigazítás
Egészségügy hétfő, 4 szeptember 2023, 10:34

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetnek

Romániát kanyarójárvány fenyegeti – figyelmeztetnek az...

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetnek