Élő Kolozsvári Rádió

Zenetár farmerben: rockdalok, másképpen – pénteken 20 órától

Egymás dalait éneklik, mind gyakrabban a rockzenészek. Méghozzá milyen jól! Mihály István műsora

Kedves Hallgatók!
Egymás dalait éneklik mind gyakrabban a magyar rockzenészek, együttesek is, akár egész albumnyi pop- és rocknótával is meglepik egymást és a közönséget. Az örök fanyalgók szerint ez a válság jele, a lerágott csont esete, én úgy gondolom, esetenként tényleg az, a posztmodern impotencia válságterméke, de nagyon gyakran épp ellenkezőleg: a dalok és rockkultúra életképességének, egészséges rugalmasságának, megújíthatóságának a bizonyítéka.
Sokat lehetne beszélni erről, sokrétű jelenség, most csak annyit, hogy izgalmas kihívást jelent, s legalább akkora, olyan lehetőséget nyújt a kreativitásra, mint egy vers lefordítása egy másik nyelvre. A Zenetár Farmerben február 8-i kiadásában négy albumot értékelünk röviden,  amelyeket Keresztes Ildikó, a Tankcsapda és a 100 Folk Celsius együttes adott ki az elmúlt 10 évben.

Mihály István

 

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2019 február 7, 16:50

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak