Élő Kolozsvári Rádió

Zenetár Farmerben: in memoriam Trifán László – pénteken 20 órától

Mihály István műsorában a Metropol zeneszerzőjére, gitárosára emlékezünk, régi interjúkból is elhangzanak részletek

Kedves Hallgatók!
„Egy dologban nem kell a mértékletesség: a szeretetben. Az legyen végtelen” – egy interjúban mondta ezt  Trifán László, a Metropol együttes karizmatikus gitárosa, zeneszerzője, énekese, a nem kevésbé tehetséges képzőművész és színházi díszlettervező. Január 19-re virradóra álmában érte a halál. Mindössze 63 éves volt. A február 1-jei Zenetárban rá emlékezünk.
Többször készítettem interjút Trifán Lacival. 2009-2010-ben például szülővárosában, Nagyváradon, később párszor telefonon. Halk szavú, kedves, szerény ember, sokoldalú, rendkívül tehetséges művész volt. Az tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon betegsége miatt már nem tudott fellépni az 50 éves Metropol együttes színeiben. A Siculus fesztiválon sem lehetett ott, de az az elégtétel és öröm még megadatott neki, hogy az őszi nagyváradi jubileumi koncerten színpadra lépjen.
Ezt korábban talán ő se hitte volna, hisz mintha megérezte volna korai halálát: nekem már 2010-ben arról mesélt, hogy a legendás Metropollal kapcsolatban nem marad más hátra, mint az emlékek rendezgetése. Az akkor keszült két interjúm technikai minősége a háttérzajok, illetve a magnó hibája miatt nem a legjobb, így aztán nyolc és fél évvel ezelőtt csak két részlet hangzott el belőlük. Most sikerült a zajokat kicsit megszűrni, így a pénteki zenés összeállításba olyan interjúrészleteket is beválogattam, amelyek eddig nem kerültek adásba.
Találkozunk február 1-jén, pénteken este nyolckor!

Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2019 január 31, 07:08 / actualizat: 2019 január 31, 20:11

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”