Élő Kolozsvári Rádió

Zenetár Farmerben: az Olcsó vigasztól a Körhintáig – pénteken 20 órától

A Bikini együttesnek szentelt minisorozat 2. része. Mihály István műsora

Kedves Hallgató! A Bikini együttes rendszerváltás előtti korszakával foglalkoztunk a műsor előző kiadásában. Január 18-án a minisorozat a 2. résszel folytatódik. És itt máris vitába szállhatna velem a Hallgató, hogy tudniillik a csapat történetének első korszakát nem 1989-90-ig kellene számítani, hanem 1992-ig, amikor is a Bikini feloszlott, és öt teljes évig  nem létezett, nem koncertezett, nem adott ki új dalokat.
Természetesen egy ilyenfajta korszakolás is jogos. Ugyanakkor tulajdonképpen a rendszerváltás, s a vele együtt járó  inkább el- mint felszabadulás, a káosz, a rablóprivatizáció, a zavarosban halászóknak kedvező viszonyok voltak azok, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak az együttes feloszlásához, mintegy kikényszerítették azt. Szóval a rendszerváltás mindképpen cezúra, több szempontból is.
Legalábbis én így értelmezem mindazt, amit Németh Alajos és D. Nagy Lajos több interjúban is elmondott. Hogy tudniillik 1990 után megjelent a kazattahamisítás, tehát gazdaságilag ellehetetlenítették a zenekarokat, ugyanakkor a rockkultúra lezüllött, illetve marginális  helyzetbe került, a művelődési házak nívós élő koncertjeit a különböző alacsony színvonalú hakniműsorok és a diszkók gépzenéje sorvasztotta el. Így aztán 1992-ben úgy döntöttek, hogy pontot tesznek a Bikini történet végére. De szerencsére ez inkább csak pontosvessző volt…
És bár sok minden megváltozott, azt hiszem,  az 1990, illetve 1997 utáni Bikini-dalokra is érvényes mindaz, amit a sorozat első részében személyes véleményként, összegző értékelésként elmondtam: a Bikininek a populáris regiszeteren belül maradva sikerült megvalósítania a hiteles katarzis lehetőségét; az értékvesztés, a tagadás, az eljelentéttelenedés korában a személy fontosságát, méltóságát hangsúlyozza, élteti tovább, élteti  át közönségével.

Hát ennyit  kedvcsinálóul. Találkozunk pénteken este nyolckor! (Mihály István)

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2019 január 17, 12:00 / actualizat: 2019 január 18, 8:54

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak