Élő Kolozsvári Rádió

A korrupció visszaszorítása

A képviselőház jogi és védelmi szakbizottsága elfogadta a Legfelsőbb Védelmi Tanács 17-es számú határozata titkosságának feloldását.

Eszerint, minden olyan dokumentumot nyilvánosságra kell hozni, amelyet a Védelmi Tanács ezen határozata alapján titkosítottak. Az egyik elfogadott módosító javaslat szerint a törvény hatályba lépésével feloldják az Országos Korrupció-ellenes Igazgatóság, a Román Hírszerző Szolgálat, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség, a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács és a legfőbb ügyészség között lét-rejött minden együttműködési terv titkosságát.

A javaslat szerint, akik úgy ítélik meg, hogy e dokumentumok hatására sérült alapvető szabadságuk vagy joguk, a törvény életbe lépésétől számított három éven belül jogorvoslatot kérhetnek a bíróságtól.

A jogszabálytervezet előírja azt is, hogy azokban az ügyekben, amelyekben már jogerős ítélet született és a bizonyítékokat az említett dokumentumok alapján, különleges technikai eszkö-zök használatával gyűjtötték, perújrafelvétel kérhető az ügyet első fokon tárgyaló bíróságtól.

A tervezetet, amelyet korábban már elfogadott a szenátus, holnap tárgyalja a képviselőház plénuma.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 október 30, 18:07

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 08:51

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában

Csaknem 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11...

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 10:52

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA

Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott...

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA
Románia növeli védelmi kiadásait
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 09:10

Románia növeli védelmi kiadásait

Románia 2030-ig fokozatosan növelni fogja a védelmi kiadásait – jelentette be Ilie Bolojan szerdán, a Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi...

Románia növeli védelmi kiadásait
Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália
Hírek hétfő, 2025 április 282025 április 28, 15:51

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália

Országos szintű áramszünet sújtja Portugáliát és Spanyolországot, több millió ember maradt elektromos áram nélkül. A spanyol rádiók...

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália
Hírek péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:20

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest tavaly mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent...

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése
Hírek szerda, 2025 április 162025 április 16, 13:46

Diákok a kamera mögött

Kamerát cipelő diákok, állványok, fények, mikrofonok – sokemberes filmes stábot láthattak az elmúlt napokban azok, akik áthaladtak...

Diákok a kamera mögött
Hírek kedd, 2025 április 152025 április 15, 10:19

Messze Romániában volt a legtöbb kanyarós eset az Európai Gazdasági Térségben

Romániában a bejelentett kanyarós megbetegedések száma az Európai Gazdasági Térség országai által jegyzett esetek 85 százalékát tette...

Messze Romániában volt a legtöbb kanyarós eset az Európai Gazdasági Térségben
Hírek hétfő, 2025 április 142025 április 14, 14:25

Újjáépítik a németek pallóját Kolozsváron

Újabb gyalogoshíd épül Kolozsváron a Szamos felett: újjáépítik a németek pallóját. A polgármesteri hivatal rekonstruálni akarja a...

Újjáépítik a németek pallóját Kolozsváron