Élő Kolozsvári Rádió

Migráció. Integráció?

Napjaink egyik sokat vitatott kérdése a BBTE Magyar Történeti Intézetének új évkönyvében.

A BBTE Magyar Történeti Intézetének második évkönyvét mutatták be tegnap az intézmény székhelyén. Az évkönyv tematikus címe: Migráció. Integráció? A tavalyi évkönyvnél jóval vaskosabb könyvopusz széles tematikája, gazdag tanulmányanyaga részletesen elemzi és járja körül a jelenleg a közbeszéd tárgyát képező, sokat vitatott és sokféleképp értelmezett társadalmi folyamatokat. Történelmi visszatekintőt kaphatunk a gyakorlatilag az emberiség történelmével egyidős társadalmi mobilitás és az ezt kísérő társadalmi beilleszkedés jelenségéről amely egy állandó folyamat, időnként azonban, mint például napjainkban válságjelenségek okozója lehet. A kötet főszerkesztője dr. Rüsz-Fogarasi Enikő történész a BBTE dékánhelyettese. Az évkönyvet a tegnapi ünnepélyes bemutatón dr. Horváth István, a Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója méltatta aki rádiónknak is nyilatkozott.

 

 

 

 

A kötet főszerkesztője dr. Rüsz-Fogarasi Enikő történész a BBTE dékánhelyettese. Az évkönyvet az ünnepélyes bemutatón dr. Horváth István, a Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója méltatta. A továbbiakban Rüsz-Fogarasi Enikőt kérdeztük a gazdag és változatos könyv szerkesztési elveiről valamint tartalmáról.

This slideshow requires JavaScript.

 

Riporter: László Tibor

 

Szerkesztő: laszlot, 2018 május 8, 15:26 / actualizat: 2020 július 3, 13:37

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak