Élő Kolozsvári Rádió

Kenyeret és cirkuszt a népnek – de akkor az a Recirquel legyen

A Mi ez a cirkusz? rendezője a Recirquel Újcirkusz Társulat életébe enged betekintést. Álomvilágba, könnyeden lebegő artisták közé csöppentünk, hogy aztán a mögötte rejlő verejtéket is megízlelhessük.

Halász Glória különleges hangulatú dokumentumfilmjeiről hallhatott már a kolozsvári közönség, hiszen Dr. Lala című, a bohócdoktorok életéről szóló dokumentumfilmjét vetítették a 2014-es Filmtettfeszten. Ezúttal egy kevésbé érzékeny, de ugyanannyira szép foglalkozás csodáit mutatja meg kamerájával: a Recirquel cirkusz artistáinak világába vezet be minket.

A budapesti Recirquel Újcirkusz Társulat öt évvel ezelőtt alakult, azóta Vági Bence koreográfus-rendező vezetésével bejárták Magyarországot és a világ számos pontján felléptek már. A Recirquel legfontosabb célkitűzése, hogy megismertessen a világgal egy közép-kelet-európai, magyar újcirkusz irányzatot. Teszik ezt olyan elképesztő módon, hogy ámul rajtuk az egész világ. Van abban valami lélegzetelállító, amikor egy artista testi épségét kockáztatva egyensúlyoz egy dróton, mindezt mosolyogva. A Recirquel ezt azzal tetőzi, hogy a mutatványok köré történetet épít, amely drámai momentumaival a színházak világába emeli a cirkusz fogalmát.

Halász Glória dokumentumfilmje megmutatja, hogy mi van a tökéletesen kidolgozott mutatványok mögött, nem fél rávilágítani olyan kényes témákra sem, hogy mi történik olyankor, mikor egy művész nem bízik önmagában és csapatában, fél a mélybe aláugrani, még akkor is, ha komoly csapat biztosítja a technikai feltételeket. Vagy mi történik olyankor, ha egy bohóc szomorú, mi van a piros orr és a fehérre festett arc mögött. Ugyanakkor az artisták hozzátartozóinak aggodalmát is vászonra viszik az alkotók. Közben pedig csodálatos jeleneteket láthatunk egy újcirkusz műfaját gyakorló társulat életéből, és ha mindez még nem elég, a dokumentumfilm képkockái közé olyan játékfilmes betétek elegyednek, amelyek egyenként mutatják meg a filmben szereplő artisták álmait, játszódjanak azok egy kikötőben, egy romkocsmában vagy éppen egy száz éves ház tetején.

A 17. Filmtettfeszten a Mi ez a cirkusz? című dokumentumfilm rendezőjével, Halász Glóriával beszélgettünk.

 

Készítette: Kristály Bea
Fénykép forrása a Mi ez a cirkusz? Facebook-oldala.

Szerkesztő: kristalybea, 2017 október 14, 15:06 / actualizat: 2020 július 21, 20:32

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak