Élő Kolozsvári Rádió

Gyermek és filozófia egy lapon?

A gyermekfilozófiai foglalkozás egy oktatási-nevelési program, célja a kritikai gondolkodás kialakítása. Matthew Lipman indította el az 1960-as évek végén. 

A módszert a világ 35 országában alkalmazzák.

Segít rendszerezni a gondolatokat, levezetni következtetéseket, fejleszteni a nyelvi képességeket, a kreativitást. A különböző álláspontok ütköztetése és megbeszélése toleranciára nevel.

Az idei Kolozsvári Magyar Napokon az Életfa Családsegítő Egyesület Nyári Játszóházában, majd egyik nap a Sétatéren is dr. Kerekes Erzsébettel, a BBTE adjunktusával játszottuk magunkat okosabbá, nyitottabbá, elfogadóbbá A magát ajándékozó fa elnevezésű gyermekfilozófiai foglalkozáson.

Jó, ha nem dühből, szenvedélyből, csalódottságból reagálunk egy történésre, hanem próbálunk tanulságokat levonni belőle, például azt, hogy mi a gyengénk. Megtanuljuk uralni az indulatainkat, nem ösztönösen és főleg nem erőszakosan megoldani a konfliktusokat. Megtanuljuk, hogy nekünk is lehet téves véleményünk. A kritikát el kell tudni fogadni.

Ne mindig saját ítéleteinket erőltessük a gyerekre. Hagyjunk neki megfontolási, megfogalmazási időt, hogy maga is kifejezhesse félelmeit, kérdéseit, érzelmeit.

A filozófusok is kitartó, örök gyerekek, akik értelmezik a világot és csak akkor tudnak továbblépni, ha feldolgozták, rendbetették magukban az eseményeket.

Minden nemzedéknek megvannak a maga kihívásai az élettel való szembesülésben. Manapság nagyon sok információ éri őket, kép, szöveg, reklám, mindenféle inger és nem biztos, hogy jut elég idejük elgondolkodni azon, hogy mi miért van. Nehéz egymásra hangolódniuk a generációknak. Nehéz elnyerni a bizalmukat, azt, hogy partnerként bevonjanak az életükbe, hogy nyissanak felénk, főleg, ha a felnőtt lekezelő módon, bezzegelve viszonyul hozzájuk. Ma a világ több választ kínál, mint ahány kérdésük van. Segítsünk megtalálni kérdéseiket.

– mondja dr. Kerekes Erzsébet.

 

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2017 szeptember 20, 15:09 / actualizat: 2020 augusztus 6, 9:07

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok