Élő Kolozsvári Rádió

Ismét keresik Erdély legszebb dalát

Az EMKISZ szervezési alelnöke, Mák Arany a Legszebb Erdélyi Magyar Dal idei kiírásáról beszélt reggeli magazinműsorunkban, a Hangolóban.

LEMD palyazati felhivas 2017-01

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete harmadik alkalommal hirdeti meg Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatát az erdélyi zenekarok számára. A pályázat beküldési határideje szeptember 30.

Idén a zsűri négy tagból áll: André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Gabora-Máté Éva zenész és Hary Judit operaénekes. A gálaest és a díjkiosztó november 11-én lesz Kolozsváron, első ízben egésznapos rendezvényként.

A Hangolóban Mák Arany szervezési alelnök a LEMD 2017-es kiírása mellett beszélt az EMKISZ egész éves programjairól (mint például az augusztusi Kultivál Dunaszerdahelyen, a nemrégiben zajlott Kulturális Ifjúsági Filmnapok vagy a Könyvturi|élőKönyvtár) és az önkéntesmunka megszervezéséről is – az egyes események szervezését összefogó személyek ugyanis ebből a csapatból kreülnek ki, a vezetőség mentorálása mellett tanulhatnak bele a rendezvényszervezésbe.

A szervezők célja a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása. Emellett szeretnék lehetőségeikhez mérten felkarolni azon zenekarokat, amelyeknek még nem volt lehetőségük kilépni a világba, hogy megmutassák tehetségüket a nagyközönség előtt. A tavalyi pályázat sikeresen zárult, huszonhat zenekar nevezett be a versenybe, ötvenkét dallal. A pályázó daloknál a zsűri a szöveg minőségét, a zenei alapot és a szöveg-zene együttműködését, illetve a dal színpadképességét értékelte.

A 2016-os kiírásban egy lényeges elem változott: ebben az évben már amatőr és profi kategóriákban lehetett nevezni. A november 12-i gálaesten a hat legjobb dalt beküldő zenekar lépett fel, kategóriánként 3-3 dalt díjaztak, és két 2016 Legszebb Erdélyi Magyar Dala címet osztottak ki, a Poros az ég című dalnak a Dreamland Residence zenekartól, valamint Hiszek benned című számnak a No Sugar zenekar előadásában. (Utóbbi nemrégiben a Kolozsvári Rádió stúdiójában koncertezett, a magyar szerkesztőség munkáját segítő D160 Egyesület gáláján.)

A Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2015 címet a Bagossy Brothers Company Elviszlek című száma nyerte el – ők a 24 órás adás beindulásakor léptek fel Rádiónkban. A legjobb dalok beküldői mindkét eddigi pályázaton értékes díjakat nyertek, többek között erdélyi és külföldi fesztiválokon való fellépéseket, stúdió- és videófelvételeket.

Az idei évben több új díjjal és lehetőséggel is jelentkeznek a szervezők. A gálát megelőzően, októberben egy koncertsorozattal lépnek fel az előző év nyertesei, felhívva a figyelmet a fiatal erdélyi zenészek tehetségére, valamint ugródeszkaként szolgálva nekik a pályafutásuk elején.

A pályázati felhívás és űrlap elérhető az esemény honlapján, illetve Facebook-oldalán.

Riporter: Ambrus István és Ferencz Zsolt

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2017 július 11, 12:56 / actualizat: 2017 július 11, 15:30

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak