Élő Kolozsvári Rádió

A Bolyai biológusai – emlékek, névjegyek

Június 20-án került sor a Kolozsvár Társaság székhelyén  a Volt egyszer egy Egyetem sorozat keretén belül a Bolyai Egyetem Természettudomány Karának Természetrajzi Szakán végzettek beszélgetésére.

19243362_10155285356812221_1607090945103945183_oMeghívottak voltak: Bakó Botond, Uray Zoltán és T. Veress  Éva. A házigazda szerepét pedig ezúttal is Buchwald Péter vállalta. A hangulatos, sok nevetéssel kísért, anekdotikus visszaemlékezésekkel tarkított összejövetel után kértük mikrofon elé előbb dr. Uray Zoltánt, aki jeles biológusként egyben az ország egyik legnagyobb, nemzetközi rangú vívója volt. Többek között arról is faggattuk, hogy miként sikerült összeegyeztetnie a sportot az egyetemi élettel, a tanulással. Természetesen az egykori tanárokról, egyetemi társakról és a bolyais élet hangulatáról, szellemiségéről is szó esett.

Az összeállítás második részében dr. T. Veress Éva biológus folytatja a visszaemlékezést, aki érzelmektől sem mentes gondolatokba foglalja a diáktársakkal és tanárokkal kapcsolatos emlékeit, élményeit.

Majd Bakó Botonddal beszélgetünk, aki biológusként egyben jeles tollforgató-újságíró és szellemes társasági ember, tarsolyában számos olyan történet van, amelyekkel a múltba révedő nosztalgikus hangulatba derűt és nevetést képes oltani. Egy ideig rádiónk tudósítója is volt. Őt arra kértük, hogy emlékezzen meg egykori tanárairól és a Bolyai egyetem természettudományi karán uralkodó szellemiségről, valamint az ott jellemző emberi kapcsolatokról.

Riporter: László Tibor

Fotók: Horváth László

Szerkesztő: laszlot, 2017 július 10, 15:59

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak