Élő Kolozsvári Rádió

Hivatalos évadzáró a Kolozsvári Transilvania Filharmonikusok együtteseinél

Az esemény után György Róberttel beszélgettünk a mögöttük álló és elkövetkező évadról.

Győrgy Róbert VilmosSikeres évadot zártak a Kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia együttesei, derült ki az igazgatóval Marius Tabacuval készített és már korábban sugárzott interjúból. Ezúttal azt a beszélgetést közvetítjük amely a hivatalos évadzáró hangversenyt követően mindössze néhány perccel készült a zenekar nagybőgő szólamának vezetőjével György Róberttel. Rákérdeztünk az elmúlt évaddal kapcsolatos emlékeire éppúgy, mint arra, hogy milyen reményeket táplál az igen gazdagnak, változatosnak és jól felépítettnek tűnő következő évaddal kapcsolatban? Az interjút követően rövid részletet hallhatnak Yehudi Wyner kortárs amerikai zeneszerző Robert Levinnek ajánlott és Kolozsváron is általa előadott Chiavi in Mano című zongoraversenyéból. Ne feledjék azonban, hogy bár az évad véget ért még két színvonalas zenekari koncert vár a zenerajongokra, hiszen a Transilvania Filharmónia zenekara július 9-ikén és 15-ikén a városunkban lezajló, fiatal előadóművészek számára kiírt Gheorghe Dima előadói verseny díjazottjait kíséri majd.

This slideshow requires JavaScript.

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2017 június 26, 08:20

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak