Élő Kolozsvári Rádió

Elámítani a közönséget

Fazakas Ádám Sándor orgonakoncertjét ajánljuk.

Kontrasztok_PlakatMesterképzős a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, de már rendszeresen koncertezik és orgonajátékával elámítani kívánja a hallgatóságot. Kontrasztok és párhuzamok címmel tart orgonakoncertet szombaton (jún. 17-én) este a kolozsvári Szent Mihály templomban Fazakas Ádám Sándor.

A fiatal muzsikus különleges előadást ígér: a műsorában szereplő nyolc orgonamű ugyanis barokk és kortárs zenék ellentétes és rokon hangulatait villantja fel. Reméli, hogy sok hallgatója lesz.

„Az a célom, hogy minél érthetőbb legyen a közönség számára az, hogy mit hall, és semmiképpen se olyan legyen az előadás,  hogy tíz perccel a koncert után már azt sem tudja a hallgató, hogy miről van. szó. Négy nyelven fogok a közönséghez szólni: magyarul, románul, angolul, és a zene nyelvén. Természetesen ez lesz a leghosszabb.”

Fazakas Ádám Sándor különleges orgonakoncertre hívogat.

Nemrég Kisinyovban is bemutatkozott, és elnyerte az ottani magyar hallgatóság tetszését. Pár percnyi beszélgetés is sejtette, hogy Fazakas Ádám Sándor már jó pár fellépést tudhat maga mögött.

Hallhattuk tehát: Fazakas Ádám Sándor játékával elámítani szeretné hallgatóit. Reméljük, sikerül. Addig is, kedvcsinálóként következzen egy kis „kóstoló” a koncertből: Hans Peter Türk Im Baptismate Domini című műve, mely elhangzik majd a koncerten. Az itt hallgatható felvétel a Zilah-Ligeti Református templom orgonáján készült.

Szerkesztette: Benkő Judit

Stúdiófotók: Ferencz Judit

Szerkesztő: benko, 2017 június 16, 20:23

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”