Élő Kolozsvári Rádió

Torockó fele kanyarodott a Duna

Negyedik alkalommal szervezett Duna Napot június 10-én, szombaton a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Torockón.

Az egész napos rendezvény délelőttjén gyermekprogramokkal, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatóval, a kora délutáni órákban népzenei műsorokkal várták az érdeklődőket, este könnyűzenei együttesek váltották egymást a Székelykő sziklafalára néző színpadon.

This slideshow requires JavaScript.

Az egész napos rendezvény ünnepélyes megnyitóján Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta, a négy éve felavatott torockói Duna-ház ma már nemcsak médiaközpont, hanem a magyar szó, a magyar kultúra és a magyar hagyomány őrzője.

„Egész évben vannak programok a Duna Házban, és úgy gondoltuk, hogy az év egy napján legyen egy kiemelt dátum ami június 4-hez kötődik, a nemzeti összetartozás napja, ehhez kapcsolódóan Duna Napot szervezünk, ez egy nagy kulturális esemény. Szeretnénk együtt lenni, együtt ünnepelni a külhoni magyarokkal, hiszen nagyon fontos, hogy együtt legyünk.”

A torockói Duna-ház pincéjében berendezett Hogy volt?! című médiatörténeti kiállítást Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében a külhoni és anyaországi magyarokat összekötő közmédia szerepét emelte ki.

„A média maga összeköti az embereket, mi ennek a missziónknak kívánunk megfelelni televízióban, rádióban egyaránt. Itt egyebek között van egy médiatörténeti kiállítás amit a Duna Tv-s kollégáim rendeztek. Ez magába foglalja a MR, az MTI, a Magyar Televízió históriáját, történetét, legszebb pillanatait, azt gondolom, hogy ezek ugyanúgy méltó részei a kultúrtörténetünknek mint bármi más és rendkívül érdekes is ez a kiállítás. Július végéig lesz Torockón, javaslom mindenkinek, hogy látogassanak el ide és nézzék meg.”

Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára elmondta: segítséget ígért Torockó polgármesterének ahhoz, hogy az erdélyi település is a világörökség részévé váljon, akárcsak magyarországi testvértelepülése, Hollókő.

A torockói Duna napon mutatták be Klotz Miklós fotóművész Torockói ételek című kötetét. A torockói ételek nagyon finomak – ez önmagában elég lett volna hozzá, hogy Klotz Miklós fényképes receptes könyvet készítsen.

„Mivel a tálalás is mindig nagyon szép volt, amikor én fogyasztottam ezeket az ételeket, úgy gondoltam, hogy ezek fotóra valók, és mivel nem láttam még ilyen gyűjteményt, ezért adódott az ok, az alkalom, hogy én készítsek egy ilyet.”

Kézművesek, árusok, vásárosok adták meg a Duna Nap hangulatát faluszerte. A gyermekek különböző mesterségeket próbálhattak ki. A Torockói Íjász Szer íjászbemutatóval és -oktatással csatlakozott a Duna Naphoz, a magyarországi íjász csapat helyiekkel bővült. Tulit Levente elmondta:

„Meg is alakult a Torockói Íjász Szer egyesület, az idén. Illetve a tavaly már kezdeményeztünk egy versenyt október 23-án, az idén pedig március 15-re tettük, illetve az ősszel megint lesz versenyünk.”

Szilágyi Szabolcs összeállítása:

A torockói faluközpontban felállított színpadon délután helyi hagyományőrzők, valamint a Felszállott a páva népzenei tehetségkutatóból ismert Tokos Zenekar, Vaszi Levente és Vrencsán Anita szórakoztatta a közönséget. Az esti órák programjában Szabó Balázs Bandája, Varga Miklós, a Magashegyi Underground és Petruska lépett közönség elé. A rendezvény tűzijátékkal ért véget.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 június 12, 11:56

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak